Nagyvilág

Vizsgálat Strauss-Kahn ellen Franciaországban

Nemi erőszak kísérlete miatt indított eljárást a Nemzetközi Valutaalap volt vezetője ellen a francia ügyészség.

Dominique Strauss-Kahn ellen azután indított előzetes eljárást a párizsi ügyészség, hogy a héten feljelentést tett ellene Tristane Banon. A francia írónő azt állítja, hogy a Valutaalap volt vezérigazgatója 2003-ban meg akarta őt erőszakolni.

A 32 éves nő 2007-ben egy televíziós műsorban már elmesélte, hogy a szocialista politikus erőszakoskodott vele, amikor egy készülőben lévő könyvéhez interjút készített vele. Elmondása szerint egy szinte teljesen üres lakásban fogadta a politikus, ahonnan csak dulakodás árán tudott elszabadulni, miután a férfi “kikapcsolta a melltartóját és megpróbálta kinyitni a farmerját”.

Annak idején Banont az anyja, aki szocialista politikus, beszélte le arról, hogy panaszt tegyen. Franciaországban az erőszak kísérletének esetében az elévülési idő tíz év, amely ez esetben 2013 januárjában járna le.

Strauss-Kahn ügyvédjei jelezték, hogy a volt IMF-vezér szerint a történet “kitalált”, és ezért rágalmazás miatt panaszt tesznek Banon ellen.

Strauss-Kahn azután mondott le az IMF vezérigazgatói posztjáról, hogy május végén letartóztatták az Egyesült Államokban, ahol nemi erőszak kísérletével vádolták meg.Házi őrizetét azonban feloldották, miután kétségek merültek fel az őt megvádoló szállodai szobalány szavahihetőségével kapcsolatban, és úgy tűnik, hogy az ellene indított eljárás összeomlik.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik