Külföld

Elhunyt George Lang

admin
admin

2011. 07. 07. 18:30

Elhunyt 86 éves korában George Lang magyar születésű étteremtulajdonos, szakácskönyvek szerzője, akinek munkásságát a gasztronómia világában olyan helyek fémjelezték, mint a New York-i Café des Artistes. Lang az 1990-es évek elején segített új életre kelteni a budapesti Gundel éttermet.

Az idős férfi felesége, Jenifer Harvey Lang közlése szerint férje kedden halt meg. Egy ideje Alzheimer-kór miatt kezelték – írta meg a New York Times című lap.

George Lang – eredeti nevén Deutsch György – Székesfehérváron született 1924. július 13-án. Tinédzserként került Budapestre, hegedülni tanult. a II. világháború idején megszökött egy kényszermunkatáborból, úgy próbálta menteni az életét, hogy csatlakozott a nyilasokhoz. A fasiszták között “megbújva” azonban zsidókat mentett, később ők tanúskodtak mellette, amikor a bevonuló szovjetek elfogták. Langot végül egy koporsóban csempészték át Ausztriába. 1946-ban mindössze pár dollárral a zsebében érkezett New Yorkba. Nem beszélt angolul, álma pedig az volt, hogy koncerthegedűs legyen. Jascha Heifetzet hallva azonban arra a meggyőződésre jutott, más területen kell keresnie a boldogulást, amit végül az éttermek világában talált meg.

Gyorsan haladt felfelé a szamárlétrán, előbb séf, majd bankettmester lett, végül a Restaurant Associates nevű szervezetet kötelékében fejlesztett új étteremterveket. Alapítója volt a Négy Évszak étteremnek, 1970-ben saját tanácsadó vállalkozást alapított, ez volt az első ilyen cég az Egyesült Államokban.

1975-ben a Hotel des Artistes vezetésének egyik tagja felkérte, hogy vegye át a szálloda éttermét, amely irányítása alatt a nagyváros egyik kedvenc helye lett. Magyar gyökereitől sem szakadt el, az 1990-es években segített újjávarázsolni a budapesti Gundel éttermet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.