Nagyvilág

Méltányossági nyugdíjat kérnek a chilei bányászok

Méltányossági nyugdíjat kért a chilei kormánytól tizennégy vájár, akiket tizenkilenc társukkal együtt egy bányaomlás után 70 nap elteltével mentettek ki a föld alól tavaly.

A 49 évnél idősebb és beteg bányászok arra hivatkoznak, hogy pszichológiai, illetve fiziológiai betegség miatt nem tudnak visszatérni a munkába.

Sebastián Pinera államfő 30 napon belül döntést hoz arról, hogy megkaphatják-e a havi 200 ezer pesós (248 dollár) méltányossági nyugdíjat az érintett bányászok.

Az egyik kérelmező Luis Urzúa, a szerencsétlenül járt bányászok turnusvezetője, aki segített beosztottjainak megőrizni nyugalmukat és optimizmusukat a túlélést illetően. Az 55 éves Urzúa utolsóként hagyta el a 700 méteres mélységet.

A chilei San José réz- és aranybányában tavaly augusztus 5-én történt szerencsétlenség. Harminchárom bányász rekedt a mélyben, s csak 17 nap elteltével sikerült kapcsolatot teremteni velük. A látványos és világszerte nagy figyelemmel övezett mentőakció október 13-án ért véget, miután speciális berendezések segítségével sikerült alagutat fúrni a mélybe és egy mentőkapszula segítségével egyenként hozták fel a felszínre a bányászokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik