Nagyvilág

Előállítottak egy rabbit erőszakra való buzdítás miatt

Rövid időre előállított az izraeli rendőrség vasárnap egy vezető rabbit, aki a hatóságok gyanúja szerint "erőszakra és fajgyűlöletre" uszított, néhány nappal azután, hogy egy másik vallási vezető hasonló okból történt előállítása tüntetéseket váltott ki.

Jaakov Joszef rabbit a reggeli imádságból hazatérőben tartóztatták fel izraeli rendőrök, és ismeretlen helyre szállították – közölte a rabbi Jonatán nevű fia az izraeli közszolgálati rádióval.

A rendőrség megerősítette az előállítást, hozzátéve, hogy a rabbit egy óránál rövidebb ideig tartó kihallgatás után elengedték.

Az izraeli rendőrség múlt hétfőn hasonló gyanúval rövid időre már előállította Dov Liort, a ciszjordániai Hebron város zsidó közösségének és Kirjat-Arba zsidó telepnek a rabbiját. Lior több száz híve és más szélsőjobboldali szimpatizánsok ezt követően a kolónián és Jeruzsálemben tüntetéseken tiltakoztak az intézkedés ellen.

A két rabbi korábban nem tett eleget a rendőrségi idézésnek, amelyet egy olyan könyvet támogató nyilatkozataik miatt kaptak, amely a Bibliára hivatkozva megpróbálja védelmébe venni ártatlan nem zsidók meggyilkolását vallási háborúk idején. Az izraeli hatóságok attól tartanak, hogy a hasonló irományok palesztinok elleni támadásokra sarkallhatnak zsidó telepeseket a megszállt Ciszjordániában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik