Nagyvilág

Folytatódtak a zavargások Athénban

Tüntetők egy csoportja ismét összecsapott a rendőrökkel a görög fővárosban néhány órával azelőtt, hogy a parlament szavaz a megszorító intézkedésekről.

A rendőrök könnygázt vetettek be, akárcsak kedd este, amikor csuklyás fiatalok kövekkel és benzines palackokkal dobálták meg őket.

A szerdai parlamenti szavazás a több évet átfogó költségvetési megszorító intézkedésekről döntő fontosságú abból a szempontból, hogy a csőd szélén álló Görögország megkapja-e a nemzetközi pénzügyi segítség következő részletét, de kulcskérdés az euróövezet számára is.

A rendőrök a városközpont közelében található Hilton szálloda előtt baloldali tüntetők mintegy négyszáz fős csoportját szorították vissza. A tüntetők a parlament előtti térre akartak eljutni, de a rendőrök könnygázzal feloszlatták a csoportot.

“A kormány tavaly úgy döntött, hogy tönkreteszi a közigazgatást és az egyetemeket. Választásokat követelünk, különben egy hónapig az utcán maradunk” – mondta az egyik tüntető, egy negyedéves egyetemi hallgató.

A kormány 24,8 milliárd eurós takarékossági intézkedéscsomagját és 2015-ig szóló, 50 milliárd eurós bevételre számító privatizációs programját a kedd óta 48 órás általános sztrájkot tartó szakszervezetek is határozottan ellenzik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik