Nagyvilág

25 évet kapott az “alvó” kémeket feladó orosz ezredes

Huszonöt év börtönre ítéltek Moszkvában egy orosz hírszerző ezredest, aki az Egyesült Államokban élő orosz kémeket leplezett le.

Aleszandr Potyejevet hazaárulás vádjában találta bűnösnek távollétében egy moszkvai katonai bíróság hétfőn 11, az Egyesült Államokban élő, úgynevezett “alvó” ügynök feladásában. Az orosz kémeket pontosan egy éve, az orosz elnök washingtoni látogatása után pár nappal fogták el az amerikai hatóságok. A letartóztatott orosz kémeket júliusban cserélték ki négy, kémkedés miatt Oroszországban elítélt oroszra.

Vlagyimir Putyin kormányfő hazatérésük után rögtön fogadta a kicserélt hírszerzőket, akik addig illegális bevándorlóként tartózkodtak az Egyesült Államokban. Putyin akkor kijelentette, hogy árulás áldozatai lettek, hozzátéve, hogy az árulók rosszul végzik.

Az novemberben vált ismertté, hogy a kémek feladásával Potyejevet gyanúsítják, aki addigra már az Egyesült Államokba távozott. Az orosz ügyészség szerint a z orosz hírszerzőtiszt 1999 óta működött együtt az amerikai titkosszolgálatokkal, és többször is próbálta elárulni a hírszerzőket. A per alatt megállapítást nyert, hogy az árulás veszélyeztette Oroszország biztonságát, az elveszett észak- és dél-amerikai hálózat újbóli kiépítése hosszas munkát és jelentős anyagi ráfordítást igényel.

Az Oroszországnak kiadott hírszerzők közül Anna Chapman, a vöröshajú kémnő vált a legismertebbé. A hírességgé vált nő nagyon jól él, és számos érdekes állást kapott a tévés műsorvezetéstől egészen egy bankelnök melletti tanácsadói tisztségig. A többiekről nem esett több szó az orosz sajtóban, csak egyikükről derítette ki egy lap, hogy valóban profi volt és hírszerzőként jelentős érdemeket szerzett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik