Berlinben persze nem a várost 28 éven át kettészakító, 160 kilométeres, gyűlölt betonépítményt kívánják vissza, csupán azt hiányolják, hogy a német történelemnek erre a rendkívül keserű időszakára jóformán már semmi nem emlékeztet. Az egykori NDK összeomlása után a falat villámgyorsan lebontották, mondván, a berliniek életét évtizedekig megkeserítő építményből semmi ne maradjon.
Több mint húsz év elteltével azonban többen rádöbbentek, hogy mementónak mégis meg kellett volna hagyni néhány falszakaszt. A mai fiatalok ugyanis ennek hiányában aligha képesek megérteni az egykori fal, a szögesdrótok, a megfigyelő tornyok, a lőállások és az őrkutyák brutalitását, azt, hogy annak idején a berlini fal mentén legkevesebb 130 kelet-berlini menekülő vesztette életét. A hét végén Berlin egyik volt polgármestere állt a különös “újjáépítést” sürgető mozgalom élére. Eberhard Diepgen 1984 és 1989 között még Nyugat-Berlin, majd 1991 és 2001 között már az újraegyesült Berlin első számú vezetője volt. Azaz éppen abban az időszakban nem volt a hivatalban, amikor a falat villámgyorsan lebontották. A korábbi polgármester egy interjúban a “bontást” történelmietlennek, elsietettnek nevezte. Emlékeztetett rá, hogy a befestett apró faldarabok tömegét küldték szét – a sikeres forradalom emlékére – a világba, a megmaradt darabokat “turistacsalogatóként” árusítják Berlinben. Az egyetlen megmaradt, kevesebb mint másfél kilométeres, Berlin keleti felében található, csaknem 100 ország, köztük Magyarország festőművészei által “kipingált” falszakasz, az úgynevezett East Side Gallery pedig igazán csak szabadtéri múzeumként és turistalátványosságként szolgál, a történelmi valóságra egyáltalán nem emlékeztet.
Ezért Diepgen szerint arra lenne szükség, hogy Berlin főbb helyein – ahol az egykori fal húzódott – pontosan a régi mására újjáépítsenek néhány falszakaszt. A volt polgármester úgy vélte, csak ez szolgálná igazán a nélkülözhetetlen emlékezést.
Klaus Wowereit, Berlin jelenlegi kormányzó polgármestere még nem reagált az előd javaslatára. Azt azonban már korábban elismerte, hogy a túl gyors falbontás talán nem volt helyes. Csak hát – mint fogalmazott – akkoriban senki nem akart többé falat. Az egykori keletnémet kommunista hatóságok 1961 augusztus 13-án kezdtek hozzá a “szégyen falának” építéséhez. Az évforduló kapcsán Berlinben már most megemlékezések kezdődtek. A falra, a szögesdrótokra és a többi kegyetlen “tartozékra” a főváros több pontján – a tényleges mementó hiányában – óriásfotók emlékeztetnek. Az “újjáépítés” – a Diepgen vezette mozgalom ellenére – egyelőre nincs napirenden.
