Nagyvilág

Teljesen megbénulhat Görögország

Szerdán szinte teljesen megbénult az élet Görögországban, miután a szakszervezetek huszonnégy órás sztrájkot tartanak a kormány újabb megszorító intézkedései elleni tiltakozásul.

A munkabeszüntetés egyebek mellett a vonat-és kompjáratokra, a többi tömegközlekedésre, a minisztériumokra, a helyi önkormányzatokra, az állami vállalatokat – például az elektromos műveket – valamint több bankra terjed ki. Zárva vannak az iskolák, a kórházakban csak sürgősségi ellátást végeznek, és sztrájkolnak az újságírók is. A nap folyamán csatlakoznak a demonstrálókhoz a boltosok, kisiparosok is. A légiirányítók viszont ezúttal nem vesznek részt a sztrájkban.

A magángazdaságban dolgozók vezető szakszervezete (GSEE), valamint az ADEDY közszolgálati szakszervezeti szövetség mellett a főként az interneten szervezkedő “Felháborodott polgárok” csoportja is részt vesz az akcióban. Ők egyébként már több mint három hete minden nap megjelennek Athénban a parlament épülete előtt és a politikusokat szidalmazzák.

A görög kormány további megszorító intézkedéseket tervez, amelyekre azért van szükség, hogy az ország megkaphassa a 110 milliárd eurós nemzetközi hitelcsomag következő részleteit. Az eddigi intézkedések nem hozták meg a nemzetközi hitelezők által elvárt eredményeket, ezért további lefaragásokra van szükség. Az új program újabb adóemeléseket, kiadáscsökkentéseket, a közszféra további karcsúsítását helyezi kilátásba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik