Nagyvilág

Konzervatív győzelem Törökországban

Fölényes győzelmet aratott ismét Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök pártja a vasárnap tartott parlamenti választáson, de nem tett szert kétharmados többségre a törvényhozásban.

A szavazatok 99,7 százalékának feldolgozottsága alapján az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) megszerezte a voksok 49,9 százalékát, vagyis sorozatban a harmadik ciklusban irányíthatja az országot önállóan. A pártnak 325 képviselője lesz az 550 fős parlamentben, hattal kevesebb, mint eddig volt, jóllehet valamivel több szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt.

A második legerősebb párt a jobbközép Köztársasági Néppárt (CHP) lesz, amely a voksok 25,9 százalékát gyűjtötte össze. A CHP közel öt százalékkal tudta növelni támogatottságát, és 135 képviselőre tett szert a törvényhozásban. Veszített ugyan a támogatottságából, de ezúttal is megbirkózott a tízszázalékos parlamenti küszöbbel a nacionalista Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP), amely a voksok 13 százalékát gyűjtött össze. A párt 54 képviselőt delegálhat a parlamentbe.

Rajtuk kívül bejutott a parlamentbe 36 független képviselő is, akik élvezték a kurd Béke és Demokrácia Párt támogatását. A török törvények szerint a függetlenek is alakíthatnak önálló frakciót, így a parlamentet gyakorlatilag négy politikai erő fogja alkotni.
A választási bizottság az elkövetkező napokban teszi közzé a választás hivatalos végeredményét.

A számok azt mutatják, hogy az AKP-nek abszolút többsége lesz a törvényhozásban, de nem lesz elegendő képviselője a kétharmados többséghez, vagyis ahhoz, hogy önállóan alkossa meg az ország új alkotmányát, amely felváltaná a hadsereg által elfogadott 1982-es alaptörvényt.

A választás utáni győzelmi beszédében Erdogan fogadkozott, együtt fog működni az ellenzéki pártokkal, hogy konszenzust érjen el az új alkotmány elfogadása érdekében. “Az emberek azt üzenték nekünk, hogy konszenzus és tárgyalások útján alkossuk meg az új alkotmányt(…) Tárgyalni fogunk róla az ellenzéki pártokkal” – hangoztatta Erdogan, aki elemzők szerint leginkább a függetlenek frakciójában lelhet szövetségesre.

Kemal Kilicdaroglu, az MHP elnöke azt hangoztatta, hogy a mostani a legjobb választási eredménye a kemalista pártnak az 1980-as katonai puccs óta. “Sikereket kívánunk az AKP-nak, de szem előtt kell tartania, hogy van egy (az előzőnél) erősebb ellenzéki párt” – mondta Kilicdaroglu, aki alig fél éve került a CHP élére.

Elemzők szerint a választási eredmény a lehető legjobb forgatókönyv szerint alakult. Az AKP újbóli, harmadszori győzelme, illetve a kétharmados többség hiánya jót fog tenni mind az ország gazdaságának, mind pedig a török demokráciának. Az eredmények fényében máris erősödött a török líra hétfő reggel az ázsiai pénzpiacokon, és elemzők arra számítanak, hogy a török fizetőeszköz tovább fogja növelni értékét a dollárhoz képest.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik