Nagyvilág

Észak-koreai hajót tartóztattak fel

Amerikai hajók tartóztattak fel egy észak-koreai kereskedelmi hajót. Az eset két hete történt, de csak most számoltak be róla amerikai tisztviselők.

Az amerikai haditengerészet feltartóztatott egy észak-koreai kereskedelmi hajót, mert a gyanú szerint a vízi jármű rakétaalkatrészeket szállított Mianmarba – számolt be a két hete történt esetről vasárnap este a The New York Times.

Az amerikai illetékeseket idéző írás szerint a hajót visszairányították Észak-Koreába, miután néhány napot vesztegelt a tengeren. A McCampbell romboló május 26-án Sanghajtól délre tartóztatta fel a M/V Light nevű hajót, amely belizei zászló alatt közlekedett. Ezért a közép-amerikai ország hatóságainak a felhatalmazását kellett megkapniuk az amerikaiaknak, hogy átvizsgálhassák a hajót.

Az ENSZ 2006-ban és 2009-ben szankciókkal sújtotta Észak-Koreát, mert a külvilágtól hermetikusan elzárkózó kommunista állam nukleáris robbantási kísérleteket hajtott végre. A korlátozó intézkedések tiltják, hogy Észak-Koreával nukleáris és rakétatechnológiai kereskedelmet folytassanak.
A világszervezet tavaly felhatalmazta tagországait, hogy átvizsgálhassák a észak-koreaiak légi, tengeri és szárazföldi szállítmányait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik