Nagyvilág

Egyiptomban letartóztattak egy izraeli kémet

Az újságíróként dolgozó kémet azzal vádolják, hogy megpróbált befolyásolni tüntetőket a Hoszni Mubarak elnököt megdöntő népfelkelés idején.

A gyanúsítottat az állambiztonsági szolgálat hallgatja ki, s a bíróság vasárnap úgy döntött, hogy 15 napra előzetes letartóztatásba helyezik.

Mubarak bukása óta nem ez az első eset, hogy az egyiptomi hatóságok kémkedés vádjával külföldit vegyenek őrizetbe, de most először fordult elő, hogy feltételezett izraeli ügynököt fogjanak el. A múlt hónapban egy iráni diplomata került horogra. A kémkedéssel vádolt, ámde diplomáciai mentességgel rendelkező iránit később szabadon engedték és ő el is hagyta Kairót.

A bíróság egyik névtelenül nyilatkozó tisztségviselője elmondta, hogy a feltételezések szerint az érintett izraeli külföldi újságírónak adta ki magát, s nem sokkal január 25., azaz a Tahrír téri tüntetések kezdete után érkezett Kairóba. Ideje jelentős részét a Tahrír téren töltötte, s több tüntetőt megkörnyékezett, akik aztán feljelentették a hírszerző szolgálatoknál.

Az egyiptomi nyomozók szerint az izraeli külső hírszerzés, a Moszad izraeli állampolgárságú ügynökét fogták el, akinek az volt a célja, hogy szítsa a káoszt és a különböző vallási felekezetek közötti ellentéteket. A feljelentések után megfigyelés alá helyezett izraeliről fényképek készültek a kairói Imbaba szegénynegyedben, ahol heves harcok robbantak ki kopt keresztények és muzulmánok között. Ahányszor kérdések merültek fel, mindig az eseményekről tudósító külföldi újságírónak mondta magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik