Nagyvilág

Szétesett Newt Gingrich kampánystábja

Az elnökjelöltségre pályázó republikánus politikust az elmúlt időben amiatt támadták, hogy bár kevés a kampánytámogatása, ő mégis kéthetes "tervezett szabadságra" ment.

Anyagi természetű és kampánystratégiai nézeteltérések miatt felmondott csütörtökön Newt Gingrich amerikai republikánus elnökjelölt-aspiráns kampánystábjának legalább öt vezető munkatársa.

A távozók között van Rob Johnson kampányfőnök, de hátat fordított a politikusnak a sajtótitkára, a New Hampshire, illetve a Dél-Karolina állambeli stratégája, s a vezetők mellett távozott az iowai kampánystáb hat tagja is.

A volt képviselőházi elnököt az elmúlt időben főleg amiatt érték szemrehányások, hogy amíg a kasszába csak szerényen folynak be kampánytámogatások, addig ő a feleségével kéthetes “tervezett szabadságra” ment, ahelyett, hogy a választói között korteskedne, különösen az előválasztások során elsőként döntő Iowában, New Hampshire-ben és Dél-Karolinában.

Newt Gingrich a Facebookon csütörtökön közölte, hogy újraindítja a kampányát.

“Elkötelezettje vagyok annak az érdemi és megoldásokra orientált kampánynak, amelynek elindítását tavasszal bejelentettem. A kampány vasárnap Los Angelesben újrakezdődik” – hangzott a republikánus párt hivatalos elnökjelöltségéért harcba szálló politikus közleménye. Gingrich részt vesz az elnökaspiránsok hétfői, a CNN által a New Hampshire állambeli Manchesterből közvetítendő vitájában is.

A kilépett iowai kampányemberek szerint a Gingrich-stábnak “nincs elég pénze”. A volt házelnök május 11-én jelentette be, hogy elnökjelölt kíván lenni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik