Nagyvilág

90 éves a britek bohókás hercege

Fülöp 64 éve Erzsébet brit uralkodó férje, nyolcszáznál több társadalmi és jótékonysági szervezet fővédnöke, és az illetlen kiszólások nagymestere.

II. Erzsébet királynő hitvese, aki pénteken ünnepli 90. születésnapját, azóta rettegésben tartja kevéssé cizellált, tréfás – vagy annak szánt – nyilvános megjegyzéseivel az udvar és a brit külügyminisztérium protokollosait, hogy 1947-ben feleségül vette az Egyesült Királyság későbbi uralkodóját. Az esetenként hangos hahotázással fogadott, máskor viszont diplomáciai botrányokat kavaró hercegi poénok – amelyekből a születésnap alkalmából a csütörtöki Daily Mail gyűjtött egy csokorra valót – néha még az uralkodói házaspár saját gyermekeit sem kímélik.

Anna hercegnőről, a királynő és a herceg egyetlen leányáról – aki közismert a lovassportok iránti szenvedélyéről – Fülöp egy ízben azt találta mondani, hogy “ami nem szellent, és nem szénát eszik, az a lányomat nem is érdekli”.

A királynői hitves nem titkolja a skótokról alkotott véleményét sem. Egyik skóciai látogatásán egy gépjárművezető-oktatótól megkérdezte: hogyan tudja rávenni a helybélieket arra, hogy “legalább addig ne piáljanak, amíg a vizsgát leteszik”. Ugyancsak Skóciában, egy helyi elektronikai üzemben hangzott el az a máig sokat idézett megjegyzése, amelyet egy szerinte kevéssé sikerült termékre tett, mondván: “ez úgy néz ki, mintha egy indiai rakta volna össze”.

Az észrevétel kavarta nemzetközi botrányból Fülöp később azzal a magyarázattal próbált kikeveredni, hogy valójában cowboyt akart mondani, csak összekeverte a cowboyokat az indiánokkal. (Az angol nyelv az indiaiakra és az indiánokra ugyanazt a szót használja). Az udvar mindazonáltal hivatalosan elnézését kért Indiától a hercegi “viccért”.

Korántsem ez volt az egyetlen olyan kiszólás azonban, amelynek diplomáciai következményeit azután az udvarnak és a brit külügynek kellett elsimítania. Az uralkodói házaspár nigériai látogatásán a hagyományos helyi öltözetben megjelenő nigériai államfőnek Fülöp tréfa gyanánt odavetette: “maga úgy néz ki, mint aki éppen az ágyba készül”.

Ausztrál bennszülöttektől az iránt érdeklődött, hogy még mindig lándzsákat hajigálnak-e egymásra, a Kajmán-szigetek lakóit arról kérdezte, hogy véletlenül nem kalózok voltak-e a felmenőik, Pápua Új-Guineán, egy túrázó brit diákkal összeakadva pedig elismerően megjegyezte: “látom, sikerült elkerülnie, hogy megegyék”.

Fülöp herceg többször egyértelművé tette azt is, hogy nem állhatja a pop-rock világát. Tom Jonestól egyik előadása után azt kérdezte, hogy “maga mivel gargalizál, kavicsokkal?”, Sir Elton John muzsikáját hallgatva pedig kifejezte azt a vágyakozását, hogy a szupersztár “bárcsak kikapcsolná már a mikrofonját”.

A herceg az urak által a hölgyek és az autók iránt táplált érzésekről is megalkotta a maga véleményét, kijelentve egy ízben: ha egy férfi “kinyitja feleségének a kocsiajtót, akkor vagy a kocsi új, vagy a feleség”.

Nem tett jót közmegítélésének az 1981-es, súlyos brit recesszió mélypontján tett dorgáló kijelentése, miszerint “eddig mindenki arról beszélt, hogy több szabadidőre lenne szüksége, most pedig panaszkodnak, hogy nincs munkájuk”.

Az újságírókról vallott véleményét sem rejtette véka alá, amikor egyik karibi látogatásán, a helyi kórházban megjegyezte, hogy “maguknak itt vannak a szúnyogok, nekem meg ott van a sajtó…”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik