Nagyvilág

Évekig kutatnák a japán sugárszennyezés mértékét

A vizsgálatban mintegy húsz ázsiai és óceániai ország vesz majd részt.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ) közelálló források szerint nemzetközi vizsgálatot indul mintegy húsz ázsiai és óceániai ország részvételével azzal a céllal, hogy felmérjék a japán nukleáris baleset által okozott szennyezést nagyságát a Csendes-óceánban.

A vizsgálat a jövő hónapban kezdődik, és négy évig tart. Közben a fukusimai erőműveket üzemeltető vállalat, a Tepco szerdán közölte, hogy a márciusi földrengés és szökőár idején épen maradt kettes számú erőmű aljába is közel háromezer tonna víz gyülemlett fel, amely kis mértékben ugyan, de sugárzó anyagokat, így kobaltot is tartalmaz.

A Tepco úgy akarja mentesíteni akarja a vizet, hogy átszivattyúzhassa az óceánba, ami ellen tiltakoznak a helyi halászati vállalatok

Ajánlott videó

Olvasói sztorik