Nagyvilág

Rendőrök oszlatták fel az 1600 fős házibulit

Egy tizenhat éves hamburgi lány tévedésből nem csupán a barátainak, hanem az összes Facebook-felhasználónak küldte el születésnapi bulimeghívóját. Ezerhatszáz hívatlan vendég bulizott így a nyílt utcán. Kukák égtek, rendőrök léptek közbe.

Német fiatalok lepték el pénteken Hamburg egyik kertvárosi negyedét, miután egy egy tizenhat éves lány, Thessa, tévedésből néhány jó barátja helyett a Facebook közösségi portál összes felhasználójának küldte ki a születésnapjára szóló meghívót.

Később ugyan helyesbített, de ez nem zavarta meg a bulizni vágyókat, és mintegy ezerhatszáz jókedvű, mulatságra hangolt vadidegen érkezett a lány szüleinek Burrmeister körúti házához. Az ünnepelt és családja elmenekült otthonról, de értesítette a rendőrséget és felfogadta egy biztonsági cég őrző-védőit is.
Fotó: MTI

Fotó: MTI

A lelkes “vendégek” a zárt ajtók miatt az utcán ünnepeltek, kezdetben békésen énekeltek és táncoltak, de az elfogyasztott alkohol mennyiségével arányosan egyre hangosabban és vadabbul duhajkodtak, végül a rendőrségnek be kellett avatkoznia, mert a mulatozók kukákat gyújtottak fel, autókat, kerítéseket, előkerteket rongáltak meg és leégettek egy lugast is.

Egy rendőr és több bulizó könnyebben megsérült, többen az alkoholmérgezés különböző fokait szenvedték el, Thessa tizenegy randalírozó “barátját” pedig a rendőrség előállította, mindazonáltal többen azt bömbölték bele az éjszakába, hogy a következő évben újra jönnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik