Nagyvilág

Többmilliós kárt okozott egy lapeladás Szerbiában

A szerb korrupcióellenes hatóság egy német sajtókonszernnek adott igazat abban a vitában, amely az ország legnagyobb példányszámú napilapjának privatizációja kapcsán robbant ki.

Csütörtöki hír szerint a hatóság kimondta: a Novosti című újság magánkézbe adásakor “olyan sok törvénytelenség történt”, hogy a kormánynak ezekre mindenképpen fel kellett volna figyelnie.

Milan Beko, Szerbia második leggazdagabb embere jogellenes módon szerezte meg a Novosti többségi tulajdonrészét, s ennek során több millió euró kárt okozott az esseni székhelyű Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) lapkiadó vállalatnak – mutat rá a korrupcióellenes hatóság jelentése. “A Novosti magánkézbe adása olyan törvénytelen eljárás keretében történt, amely klasszikus példája a szervezett bűnözésnek és a korrupciónak. Ez a példa világosan mutatja a hatóságok összefonódását a pénzügyi hatalom központjaival” – áll a jelentésben.

A korrupcióellenes testület följelentést akar tenni az adásvételi szerződésben érintettek ellen. Mint rámutatott, a Novosti értékesítése egyértelműen az ügyészségre tartozó feladat. “Ha az ügyészség nem lát okot vádemelésre, s nem veszi észre az ügyben a szervezett bűnözés csíráit, akkor nincs semmi esélyünk a korrupció ellen vívott harcban” – hangsúlyozza a hatóság jelentése.

Szerbia az egyik legkorruptabb ország Európában. A korrupció elleni küzdelem a belgrádi kormány egyik legfontosabb feladata az Európai Unióba vezető úton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik