Nagyvilág

Botránybírót kapott Mladic

A hágai törvényszék volt Jugoszláviáért felelős vezetője, Mehmet Güney közölte: egy német bíró, Christoph Flügge vezeti az eljárást Ratko Mladic ügyében. Botrányos nyilatkozatai miatt Flüggét egyszer már eltávolították a volt boszniai szerb elnök, Radovan Karadzsics ellen folyó eljárásból.

Boszniában alaposan kivágta a biztosítékot a hágai bíróság elnökhelyettesének bejelentése, hogy a német Christoph Flügge vezeti majd a Mladic-pert. Mehmet Güney közölte: a német szakember munkáját két másik bíró, a holland Alphons Orie és a dél-afrikai Bakone Moloto is segíti.

A 63 éves Christoph Flüggét 2008-ban jelölte ki a hágai Nemzetközi Törvényszék a korábbi Jugoszláviával összefüggő peres ügyek egyik állandó bírájává. Egy évvel később Flügge botrányos nyilatkozatot tett a német Der Spiegelben. Az ominózus interjúban a bíró kijelentette, hogy a srebrenicai eseményeket nem tekinti népirtásnak, és minden hasonló jelzőt indokolatlannak tart a mészárlással összefüggésben.

Az Észak-Amerikai Bosnyákok Kongresszusa (CNAB) akkor megdöbbentőnek nevezte a nyilatkozatot, és azonnali lemondásra szólította fel a jogászt a „népirtás tagadása” miatt. A bosnyák közösségek világszerte demonstrációkkal próbálták bocsánatkérésre bírni Christoph Flüggét. Bocsánatot ugyan nem kért a német szakember, de a tiltakozások hatására végül kihagyták a Radovan Karadžić elleni perből.

Talán a korábbi sikereken felbuzdulva írt ismét felháborodott levelet három boszniai szervezet a hágai bíróság illetékeseinek, kérve Christoph Flügge azonnali eltávolítását a Ratko Mladic elleni eljárásból. Maga Mladic már jelezte: nem tekinti elfogadhatónak az ügyében kijelölt testületet. Megfigyelők szerint a hágai törvényszék vezetői ezúttal nem engednek majd a nyomásnak, és nem valószínű, hogy megváltoztatnák a bírói hármas összetételét.

Christoph Flügge Bonnban és Berlinben tanulta a jogot. 1973-ban szerezte első diplomáját, majd egy berlini ügyvédi irodánál helyezkedett el. Évekig jogi asszisztensként dolgozott egy szociáldemokrata szenátor oldalán, majd ügyésznek állt, és a Német Igazságügyi Minisztérium munkatársa lett. Büntetőbírói karrierje igazából ekkor kezdődött, később a szaktárca államtitkára lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik