Nagyvilág

Nem enyhül a hasmenésjárvány Németországban

Noha az első számú kórokozó-hordozónak vélt, spanyol import uborka teljesen eltűnt a német kereskedőktől, a hasmenésjárvány egyáltalán nem enyhül Németországban.

Az elmúlt 24 órában tovább növekedett, és szombat délutánra immár legkevesebb kilencre emelkedett az EHEC-bélbaktérium okozta fertőzés németországi halálos áldozatainak a száma. A Robert Koch országos járványügyi intézet közlése szerint ugyanakkor már jóval több mint ezer megbetegedést, illetve gyanús esetet regisztráltak. A fertőzöttek közül több mint 200 beteg állapota válságos.

A járvány elsősorban Észak-Németországban és főként Hamburgban terjed, de a fertőzés felütötte a fejét a közép- és délnémet tartományokban is. Szombati értesülések szerint a hamburgi kórházak immár kapacitásaik legvégső határáig jutottak, miközben az orvosok újabb és újabb gyógyszerekkel próbálkoznak a fertőzés legsúlyosabb szövődményeinek, a vörös vértestek rombolásával járó vérszegénységnek, valamint a veseelégtelenségnek az elhárítására.

A hamburgi higiéniai intézet még csütörtök este jelentette be, hogy az EHEC-bélbaktérium kiváltotta járvány kórokozóját találták meg a Spanyolországból importált salátauborkán. Német értesülések szerint az uborka Málaga tartományból származott. Ezt megelőzően a német hatóságok még arra gyanakodtak, hogy a fertőzés forrása észak-németországi uborka, paradicsom és saláta lehet.

A málagai termelők szövetsége határozottan cáfolta, hogy baktériummal fertőzött uborkát exportáltak volna Németországba. A szövetség képviselője azt hangoztatta, hogy uborkát más országokba is exportáltak, és hasonló panasz sehonnan nem érkezett. A spanyol termelők állítása szerint a szállítmány út közben vagy már Németországban – éppenséggel a hamburgi nagybani piacon – fertőződhetett meg. Hasonlóan foglalt állást a spanyol kormány is. A mezőgazdasági minisztérium megalapozatlan gyanúsítgatásokról beszélt. Ennek ellenére két andalúziai mezőgazdasági üzemben ellenőrzéseket tettek.

A járvány terjedése nyomán a Robert Koch intézet nem zárja ki, hogy a betegséget okozó bélbaktériumot más élelmiszerek is tartalmazzák. Az intézet ezért továbbra is azt tanácsolta a lakosságnak, hogy tartózkodjon az észak-németországi uborka, valamint paradicsom és saláta fogyasztásától.

Ez viszont a német parasztok szövetségének tiltakozását váltotta ki. A szövetség szombaton élesen támadta a Robert Koch Intézetet, valamint a berlini egészségügyi minisztériumot is, azt állítva, hogy a termékeik fogyasztásától való eltanácsolással a parasztoknak naponta legkevesebb 2 millió eurós kárt okoznak. Az egészségügyi minisztérium visszautasította a bírálatot, és azt hangsúlyozta, hogy a fogyasztók védelme a gazdasági érdekeknél előbbre való.

Szombati felmérések szerint a járvány hatására a németek csaknem 70 százaléka átalakította étkezési szokásait, és mintegy hatvan százalék – legalábbis egyelőre – nem fogyaszt paradicsomot, salátát és uborkát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik