Nagyvilág

Mégsem az IMF-vezér spermáját azonosították?

A New York-i rendőrség tagadta, hogy Dominique Strauss-Kahntól származó spermanyomokat találtak volna az őt vádló szobalánynak a ruháján.

A szállodai alkalmazott azzal vádolja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatóját, hogy másfél héttel ezelőtt megerőszakolta a hotelszobájában. A rendőrség közleménye szerint a nyomozóknak egyelőre “nincs eredményük és információjuk” a DNS-vizsgálatról.

Hétfőn több újságban is megjelentek olyan információk, amelyek szerint a 32 éves szobalány blúzának vizsgálatakor ondónyomokat találtak, amelyekből Strauss-Kahn DNS-ét azonosították. A New York-i rendőrség szerint azonban még nem készült el a DNS-vizsgálat eredménye, így a médiában megjelet információkat nem tudták megerősíteni. Előzőleg az ügyben illetékes ügyészség szóvivője is visszautasította, hogy kommentálja a sajtóértesüléseket.

DSK támogatói pénzt ajánlottak a szobalány rokonainak

Pénzt ajánlottak a Dominique Strauss-Kahnt szexuális bűncselekménnyel vádoló szobalány Guineában élő, szegény rokonainak a volt IMF-vezér támogatói, cserébe azért, hogy a nő elálljon az eljárástól – közölte kedden a New York Post című bulvárlap.

A szobalány az ügyészség védőőrizetében áll, így nem lehet közvetlenül kapcsolatba lépni vele, DSK támogatói ezért a hozzátartozóit környékezték meg – állította a lap egy francia üzletasszonyra hivatkozva, aki “szoros kapcsolatban áll Strauss-Kahnnal és a családjával”.

 

A franciák még mindig baloldali elnököt akarnak

Nem változtatott a franciák politikai hozzáállásán Dominique Strauss-Kahnnak (DSK), a Nemzetközi Valutaalap (IMF) múlt héten lemondott vezérigazgatójának szexuális bűncselekmény gyanúja miatti amerikai vád alá helyezése: közel kétharmaduk baloldali győzelmet akar a jövő évi elnökválasztáson – derül ki a kedden nyilvánosságra hozott felmérésekből.

A BVA közvélemény-kutató adatai szerint sem a kormányzó jobboldal, sem a szélsőjobboldal nem tudta javára fordítani a baloldal legesélyesebbnek számító jelöltjének látványos bukását. Martine Aubry, a szocialisták jelenlegi vezetője 59, Francois Hollande korábbi főtitkár pedig 62 százalékkal győzné le Nicolas Sarkozy konzervatív államfőt, ha most tartanák az elnökválasztás második fordulóját.

Az első fordulót is a baloldali jelölt nyerné meg: Aubry 24, Hollande pedig 29 százalékkal. Velük szemben a jelenlegi elnök 22 százalékot kapna. Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnöke 17, illetve 19 százalékkal a harmadik helyre szorulna, s nem jutna be a második fordulóba.

Dominique Strauss-Kahnt május 14-én vették őrizetbe a New York-i repülőtéren, miután a szállodai szobalány azt állította, hogy meg akarta erőszakolni őt. A jelenleg házi őrizetben lévő francia közgazdász elleni vádemelésről múlt csütörtökön döntött egy amerikai vádesküdtszék.

Dominique Strauss-Kahnt május 14-én vették őrizetbe a New York-i repülőtéren, miután a szállodai szobalány azt állította, hogy meg akarta erőszakolni őt. A jelenleg házi őrizetben lévő francia közgazdász elleni vádemelésről múlt csütörtökön döntött egy amerikai vádesküdtszék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik