Nagyvilág

Vasárnap érkezik az Afganisztánban elhunyt magyar katonák gépe

Elbúcsúztatták bajtársaik a balesetben meghalt két magyar katonát Mazari-Sarifban.

Korábban a témában:

Vokla János alezredes telefonon nyilatkozva az MTI-nek elmondta, hogy a több nemzethez tartozó katonák díszsorfala előtt vitték el a hősi halottakat a bázis repterére, ahol felsorakozott bajtársaik búcsúztatták őket.
A szertartáson beszédet mondott az alezredes és a tábori lelkész, aki végül megáldotta a holttesteket.

A szertartás után, magyar idő szerint szombat reggel szállt fel a német hadsereg C-160-as szállítógépe, amely egy üzbegisztáni NATO-bázisra szállította a halottakat – mondta Vokla János.
A bázisról egy Airbus viszi tovább Kölnbe a két katona testét, majd onnan a honvédség AN-26-os repülőgépe hozza haza őket Magyarországra; a gép várhatóan vasárnap délelőtt száll le a kecskeméti katonai repülőtéren.

Az alezredes az MTI kérdésére elmondta azt is, hogy bár műveleti területen számolni kell a váratlan helyzetekkel, “még a legedzettebb katonát is megviseli, ha elveszti bajtársát, aki jóban-rosszban, kiváló szakemberként együtt szolgált vele a misszióban”.

Vokla János szerint ilyen helyzetben segítségükre van a tábori lelkész és a pszichológus, mert fontos, hogy a katonák “kibeszéljék” magukból az ilyenkor jelentkező problémáikat. “Ilyenkor a parancsnokoknak is az a feladatuk és kötelességük is, hogy leüljenek a katonákkal és minél többet beszélgessenek az esettel kapcsolatosan” – fűzte hozzá.

A honvédelmi miniszter hősi halottá nyilvánította azt a két magyar katonát, aki az afganisztáni Baglán tartományban halt meg kedden.

Az öt járműből álló magyar katonai konvoj az afganisztáni Mazari-Sarifból Puli-Humriba tartott. A mellékútról egy afgán jármű hajtott a konvoj elé, amelyet a magyar katonák járműoszlopa balról előzni kezdett. A konvoj harmadik gépjárműve egy M-RAP MaxxPro típusú speciális, aknák elleni védelemmel ellátott páncélozott személyszállító gépjármű volt, amelynek vezetője eddig ismeretlen okból balra rántotta a kormányt, ezért a jármű az útpadkán megperdült és felborult. A felborult jármű lövésztornya és négy kereke is kiszakadt.

A balesetben Dálnoki András szakaszvezető, toronylövész, valamint Róth Orsolya őrmester, a jármű parancsnoka vesztette életét. A gépjármű sofőrje, egy magyar szakaszvezető válságos állapotba került Mazari-Sarif katonai kórházába, ahonnan sérült társaival együtt a budapesti Honvédkórházba szállították.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.