Nagyvilág

Vádat emeltek DSK ellen

Hivatalosan is vádat emeltek New Yorkban az IMF korábbi vezetője ellen és elfogadták az egymillió dolláros óvadékkérelmét, bár az ügyész a szökésétől tart. Strauss-Kahn továbbra is tagadja a szexuális erőszak vádját.

Hivatalosan is vádat emelt a New York-i ügyészség Dominique Strauss-Kahn ellen, szexuális visszaélés miatt.

A volt IMF-vezér óvadékkérelmét ugyanakkor elfogadta a bíróság, egymillió dollárban állapítva meg azt. DSK-t egy – a felesége által bérelt – manhattani házban tartják majd, ahol fegyveres őr áll majd az ajtaja előtt.

Az ügyészek forma szerint eljárási okok miatt ellenezték, hogy a bankvezért óvadék ellenében szabadlábra helyezze a bíróság, de az ügyészség igazából attól tartott, hogy a vádlott megszökik. Korábban egy másik bíróság már elutasította Strauss-Kahn hasonló kérelmét.

A közgazdász hétfő óta vizsgálati fogságban van New York-ban. Azzal vádolják, hogy a Sofitel szállodában, ahol megszállt szexre kényszerítette a szobalányt.
Animáció a feltételezett eseményekről:

Mosoly, bilincs nélkül

Amikor a bankár belépett a tárgyalóterembe, ránézett a feleségére és elmosolyodott – tudósít a CNN. Bilincset nem viselt, de négy rendőr kísérte.

Ügyvédei visszautasították a vádakat és felajánlották, elektromos nyomkövetőt visel majd DSK, hogy ne szökhessen el. Strauss-Kahn egyébként tagadja a bűncselekmény elkövetését.

Az IMF eddigi első embere csütörtökön lemondott posztjáról, mondván, jelen helyzetben “minden erejét, idejét és energiáját” arra fordítja, hogy bebizonyítsa ártatlanságát.


Újabb tanú?

A nap folyamán közben újabb tanú bukkant föl az ügyben: a New York-i Sofitel szálló egyik alkalmazottja a reggeli maradékát szedte le, amikor Strauss-Kahn feltételezett áldozata, a guineai származású szobalány bement a lakosztályba. A férfi elmondása szerint az ajtó csak be volt hajtva, amikor a nő belépett. Nem tudta, hogy Strauss-Kahn a fürdőszobában van, ezért azt mondta a nőnek, hogy elkezdheti a takarítást, majd kiment a lakosztályból.

Ha igaz, amit az új tanú állít, az azt jelentené, hogy a szobalány nem használta a mágneskártyáját, amikor bement a lakosztályba. Ennek következtében egy fontos bizonyíték veszhet el: nem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani, mikor ment be a lakosztályba, és mennyi ideig tartózkodott bent a nő – írta a Le Figaro című párizsi napilap.

Megjegyezte egyúttal: hamisak azok a felvételek, amelyekről azt állítják, biztonsági kamerák készítették, és az látható rajtuk, hogy a szobalány vagy Strauss-Kahn elhagyja a lakosztályt. Biztonsági kamerák ugyanis csak a földszinten, a szálloda előcsarnokában vannak fölszerelve.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik