Nagyvilág

Keresztények és muzulmánok újra összecsaptak Kairóban

Kairóban legalább 78 sebesült került kórházba, köztük ketten kritikus állapotban.

Korábbi jelentések két halottról tettek említést, de ezek a híreket nem erősítették meg. A rendőrség közel félszáz rendbontót őrizetbe vett.

Egy héttel ezelőtt ugyancsak Kairóban sokkal súlyosabb mérlege volt a felekezetek közötti viszálynak, akkor az összetűzésekben 15 ember halt meg, s csaknem kétszázan megsebesültek.

A kopt keresztény egyház vezetői felszólították híveiket, hogy fejezzék be egy hete tartó ülősztrájkjukat. A Nílus partján, szemben az állami televízióval tartott tiltakozásnak az a célja, hogy felhívják a figyelmet a keresztények helyzetére, miután az utóbbi hetekben többször is muzulmán fundamentalisták célpontjává váltak.

Senuda pátriárka, az egyiptomi kopt keresztény egyház feje arra figyelmeztetett, hogy kívülállók szivárogtak be az ülősztrájkolók körébe, ami még robbanásveszélyesebbé tette a helyzetet. “Ez már átlépte a véleménynyilvánítás határát, kárt okoz Egyiptom és a mi hírnevünknek is” – mondta a pátriárka, aki szerint a katonai és az átmeneti civil kormányzat kezdi elveszíteni türelmét, s ebben a játszmában az ülősztrájkolók veszítenek.

Medhat Kalada, a genfi székhelyű Egyesült Kopt Szervezet vezetője is bírálta az ülősztrájkot. Hangsúlyozta, hogy a figyelmet a politikai folyamatra kell összpontosítani, nem utcai tüntetésekre. Hozzáfűzte, hogy megérti a fiatalok haragját, de “bölcsességre van szükségünk, nem dühre”.

Rendőrségi források szerint az újabb összetűzés a szombat éjszakai órákban robbant ki, s helyi idő szerint vasárnap hajnalban is tartott az egyiptomi főváros központjában, s a rendbontások során kopt keresztények autóit gyújtották fel. Az incidens kiváltó oka egy fiatal muzulmán volt, aki baráti társasággal érkezett egy felvonuláshoz, s vadászpuskájával több – az idézett források szerint három – keresztényt is megsebesített. A keresztény-muzulmán szembenállás ezt követően kődobálással, gyújtogatással folytatódott, s most is katonákat vezényeltek ki a rendbontások megfékezésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik