Nagyvilág

Egymilliárd tonna ételt pazarolunk évente

A világon emberi fogyasztásra termelt élelmiszer egyharmada pocsékba megy – állapította meg egy ENSZ-tanulmány.

Az ENSZ megbízásából készült jelentés szerint a gigantikus élelmiszer-veszteségért egyrészt a gazdag országok pazarlása, másrészt pedig a fejlődő országok élelmiszertermelő- és ellátó rendszerének fejletlensége a felelős.

A jelentés rávilágít: a fejlett ipari országokban 222 millió tonna élelmet pazarolnak el, amely megközelíti a Szahara alatti afrikai országok teljes élelmiszertermelését. Ugyanakkor sok étel megy veszendőbe a szegényebb országokban is, főleg a termelés, illetve szállítás során.

Egy átlagos európai, illetve amerikai fogyasztó évente száz kilogramm ételt pazarol el, ez a fejlődő országokban csupán 6-11 kilogrammra tehető. A tanulmány szerint a legnagyobb veszteség a zöldség- és gyümölcsféléknél jelentkezik, ezekből az élelmiszertípusokból kerül a legtöbb a szemétbe.

Az ételek pazarlásával az emberiség egyúttal az azokhoz szükséges erőforrásokat, így a vizet, földet és munkaerőt is eltékozolja, mindezzel hozzájárulva az üvegházgázok kibocsátásának növekedéséhez – figyelmeztet a világszervezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik