Nagyvilág

Kihallgatják bin Laden özvegyeit

Pakisztán engedélyezi az amerikai hatóságoknak, hogy kihallgassák Oszama bin Laden özvegyeit - közölte Rehman Malik pakisztáni belügyminiszter a CNN hírtelevízióval.

Malik
a keddi interjúban nem mondta meg, hogy a kihallgatásra mikor kerülhet
sor. A Pentagon szóvivője, Dave Lapan azt közölte, hogy amerikai és
pakisztáni illetékesek tárgyalnak erről.

Az amerikai hírtelevízió
korábban pakisztáni titkosszolgálati forrásokra hivatkozva jelentette:
Iszlámábád ragaszkodik ahhoz, hogy a kihallgatáshoz hozzájáruljanak azok
az országok is, ahonnan az özvegyek származnak. Az al-Kaida
terrorszervezet vezetője jemeni és két szaúdi feleségével, valamint
tucatnyi gyerekével együtt élt az észak-pakisztáni Abbotábádban, abban
a házban, amelyet május 2-án megostromoltak az amerikai kommandósok, és
végeztek vele.

A pakisztáni belügyminiszter a CNN-nek nyilatkozva
azt mondta, az özvegyek kihallgatásának engedélyezése eloszlatja azt az
amerikai gyanút, hogy Pakisztánnak van takargatnivalója, s a kormányon,
a hadseregen vagy a titkosszolgálatokon belül létezett egy hálózat,
amely támogatta bin Ladent. Malik szerint az iszlámábádi döntés azt
bizonyítja, Pakisztán egyáltalán nem tudott róla, hogy bin Laden
Abbotábádban él.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik