Nagyvilág

Nincs kétség: valóban bin Ladent ölték meg

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egy közleményben megerősítette pénteken, hogy a vezére, Oszama bin Laden meghalt.

A hírt az iszlamista internetes fórumokat figyelő SITE amerikai szolgálat jelentette. Mindez eloszlathatja azokat a kételyeket, melyek Oszama bin Laden hétfő hajnali kiiktatására vonatkoztak. Sokan kétségbe vonták, hogy valóban a terrorista vezért ölték-e meg az amerikai kommandósok, a holttestről ugyanis nemzetbiztonsági okoból nem tettek közzé hitavalos fényképet.

A terrorszervezet egyúttal azzal fenyegetőzött, hogy bosszút áll az Egyesült Államokon és szövetségesein, amiért egy amerikai kommandó hétfőre virradóra megölte bin Ladent Pakisztánban.

A terrorista hálózat tudatta, hogy nem hagy fel a fegyveres küzdelemmel, és azt hangoztatta, hogy “bin Laden vére értékesebb számára és minden muzulmán számára annál, hogy feleslegesen pazarolják”.

Bin Laden épp nyugovóra tért

Oszama bin Ladent szobája ajtajában pillantották meg először a kommandósok: a terrorista vezér visszafordult és szobájába hátrált, mielőtt kétszer – a fején és a mellkasán – meglőtték – írta pénteki számában az abbotábádi akcióról kapott új kormányzati beszámolóra hivatkozva a The Washington Post.

Az amerikai kommandósok később egy AK 47-est és egy pisztolyt találtak bin Laden szobájában – írta a lap. “Visszavonulóban volt”, amit az ellenállás jelének tekintettek – jelentette ki egy névtelenül nyilatkozó kormánytisztviselő, akit tájékoztatattak a rajtaütés részleteiről.

Párizs a kettes számú célpont

Franciaország az al-Kaida kettes számú célpontja az Egyesült Államok után, de a terrorszervezet vezetője, Oszama bin Laden megölése óta nem érték Párizst külön fenyegetések – mondta a francia titkosszolgálatok vezetője a Le Monde című francia napilap péntek délután megjelent számának adott interjúban.

Bernard Squarcini, akivel pénteken a Libération című napilap is közölt beszélgetést, arra hívta fel a figyelmet, hogy a francia érdekeket, amelyeket eddig külföldön támadtak, belföldön is érheti merénylet.

“A fő veszély Franciaország számára az Iszlám Maghreb al-Kaidája (AQMI) – az al-Kaida észak-afrikai szárnya – a földrajzi közelség, a gyarmatosító múlt, és amiatt, hogy a franciaországi és az észak-afrikai emberek közti családi kapcsolatok miatt is folyamatos a jövés-menés” – fogalmazott Squarcini.

A pakisztániak mindenért dühösek

Eközben mintegy másfél ezer pakisztáni iszlamista tüntetett Beludzsisztán tartomány székhelye, Kvetta közelében. “Éljen Oszama!”, “Le Amerikával!” – skandálták a demonstrálók, hangoztatva, hogy mások a helyére lépnek majd. “Az Amerika elleni dzsihád (szent háború) nem ér véget Oszama halálával – mondta egy vallási vezető. – Oszama bin Laden sahíd (mártír), akinek vére ezer másik Oszamát szül.” Voltak, akik amerikai zászlókat égettek – mint minden pénteken, a nagyima napján.

A tüntetést a Dzsamiat-Ulema-e-Iszlám párt szervezte. “Mindig ünnepelni fogjuk azt a szolgálatot, amelyet Oszama tett a muzulmánoknak” – mondta az iszlamista párt egyik vezetője, Abdul-Kádir Lúni.

A pénteki nagyimák után további tüntetések várhatók, mivel a legnagyobb iszlamista politikai párt, a Dzsamaat-i-Iszlami tömegdemonstrációkra szólította fel híveit arra hivatkozva, hogy a bin Laden elleni amerikai akció megsértette Pakisztán szuverenitását.

Oszama bin Laden megölésének színhelyén, Abbotábádban öt nap múltán az emberek még mindig undorral, megvetéssel beszélnek a hadseregről. Nem azért, mert nem volt képes megtalálni a terrorista vezért, hanem mert lehetővé tette az amerikai “agressziót” helyőrségi városuk szívében. A város eddig – a legalább ötezer katona jelenlétének és az alig két kilométerre lévő tekintélyes kakuli katonai akadémiának köszönhetően – az erőszakmentesség ritka szigete volt, s lakói most úgy érzik, szegényebbek lettek egy illúzióval.

Lerombolják Oszama búvóhelyét

Egy pakisztáni újság szerint le fogják rombolni azt az épületet, ahol Oszama bin Laden terrorista vezér éveken át rejtőzködött. A The News című lap hírszerzési forrásokra hivatkozva közölte pénteken a hírt. E források szerint azt akarják megelőzni, hogy a ház a dzsihádisták “szent helyévé” váljék. A háromszintes épületet az amerikai kommandós akció után a pakisztáni hadsereg elkobozta, és senki illetéktelent nem enged be. Az épület körül így is tömegek tolonganak.

A fővárostól, Iszlámábádtól északra fekvő Abbotábádban lévő komplexum 2005-ben épült, háromszintes, és magas fal veszi körül. Értékét kezdetben egymillió dollárra tették, de ezt azóta sokan kétségbe vonják.

Bin Laden legfiatalabb felesége, az őrizetbe vett Amal azt mondta a pakisztáni hírszerzésnek, hogy öt éve éltek ott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik