Oszama bin Laden halálával véget érhet a XX. század második felében csúcsra járatott terrorhadjárat is. Éppen az al-Kaida példája mutatja a legjobban, mennyire hiábavalóak a terrorcselekmények egy reális keret nélkül. Izrael még mindig létezik, az Egyesült Államok továbbra sem rogyott térdre – gyengülésének okai más forrásokból erednek – és a hőn áhított Iszlám Kalifátus sem jött létre.
Új célcsoportok
Az al-Kaida magszervezet rövid fénykora 1998 és 2001 között zajlott. A 9/11-es támadások után még rövid ideig előfordultak a „Bázishoz” (al-Kaida jelentése magyarul) közvetlenül köthető sikeres támadások – például egy tunéziai zsinagóga felrobbantása 19 halottal 2002 áprilisában, vagy egy kenyai hotel levegőbe repítése 15 halálos áldozattal, ám az elkövetkező évek terrortámadásai legfeljebb közvetetten, az al-Kaida anyagi, vagy szervezési segítségével valósultak meg.
Az Egyesült Államok által bevezetett szigorú biztonsági intézkedések alkalmazása reptereken, közintézményekben és átültetésük a közgondolkodásba egyértelműen kifogtak a terroristákon, akik látva egy újabb amerikai akció lehetetlenségét és rendkívül magas anyagi, emberi és erőforrásbeli vonzatait új célpontokat jelöltek ki Európában, Afrikában és Ázsiában.
A kiszemelt célok elsősorban amerikai konzulátusok, amerikaiak, vagy izraeliek által látogatott klubok, hotelek, vagy egyszerűen szimbolikus helyszínek lettek. Ezek közül a legsikeresebbeket, a Bali szigetén lévő klub felrobbantását, a londoni metró és a madridi vonatok elleni támadásokat azonban már az al-Kaida által már csak „erősen inspirált” szervezetek hajtották végre. Az „anyacég” elsőrendű feladata ekkor már a külföldi terroristák kiképzésére szűkült, legtöbbször pakisztáni táborokban.
Az al-Kaida brand értékcsökkenése
A „dicsőség” megoszlásával egyenesen arányosan csökkent azonban a keménymag tekintélye és népszerűsége is. Folyamatosan kerültek előtérbe a másodlagos vezetők, mint az Oszama halála után az al-Kaida vezetőjének tartott Ayman al-Zawahiri, vagy éppen Abu Muszab al-Zarkawi, az iraki al-Kaida sejt 2006-ban elhalálozott vezetője, számtalan robbantás, elrablás, lefejezés szellemi atyja, szervezője. Bin Laden megítélése a muzulmán országokban 2005 körül kezdett el határozottan romlani. Az arab világban haláláig a legnépszerűbb a palesztin területeken maradt. Ez nem csoda, hiszen a videóüzeneteiben többször hangoztatott célkitűzések között az egyik leghangsúlyosabb elem a megszállt Palesztina (ebben nem csupán a megszállt, hanem a mai Izrael területe is benne foglaltatott) felszabadítása volt.
Bin Laden népszerűsége muzulmán többségű országokban – Forrás: The Economist
A terror szimbolikus ikonjának népszerűség-csökkenésében minden valószínűség szerint szerepet játszott az is, hogy a 9/11-es támadásokat követő időszakban a terrorcselekmények áldozatai felmérések szerint 85 százalékban muzulmánok vallásúak voltak. Ayman al-Zawahiri erre úgy reagált egy közreadott írásában: „…ha mégis ártatlanok haltak volna meg a mudzsahedin-műveletek közben, akkor haláluk semmiképpen sem szándékos cselekedet következménye volt, hanem előre be nem tervezett hibáké, vagy szükségtelen kockázatoké”. Nehéz persze előre be nem tervezett hibákról és szükségtelen kockázatokról beszélni, amikor az ember toronyházakat és hoteleket dönt romba, sokszor kifejezetten muzulmán országokban (Irak, Pakisztán, Egyiptom).
Az ártatlanok kifejezés itt természetesen csak és kizárólag a muzulmán áldozatokra vonatkozott, hiszen az 1998-as fatva (vallásjogi döntés) – melynek főszerzőjének inkább tartják Zawahirit, mint bin Ladent – leszögezi, hogy minden muzulmánnak kötelessége amerikaiakat és szövetségeseiket gyilkolni, civileket is beleértve, amíg Jeruzsálem városa fel nem szabadul és az Egyesült Államok meg nem vonja támogatását Izraeltől.
Piacvesztés
A nagyarányú muzulmán áldozatnak az al-Kaida népszerűségére gyakorolt negatív hatásain kívül több tényező is a terrorszervezet, sőt a terrorszervezetek gyengülését mutatták a közelmúltban. Európában tulajdonképpen a londoni robbantások (2005) óta nem sikerült nagyobb volumenű akciót kivitelezni. Nyugat-Európában viszont egyre nőtt a száma a leleplezett, vagy kudarcba fulladt terrorszervezkedéseknek (Eiffel-torony, Times Square, német sejtek leleplezése, karácsonyi támadás az amerikai járat ellen).
Az al-Kaida gyengülésének csak végpontja, nem pedig kezdete lehet Oszama bin Laden halála. Ezt ugyanis hónapokkal megelőzte egy olyan lehetőség, ami egyelőre láthatóan teljesen kicsúszott a radikális iszlám kezei közül. Az arab világon végigsöprő forradalmi eseményekből szinte teljesen kimaradt az iszlám vallás fundamentalista szárnya.
Ez nem jelenti azt, hogy az iszlám vallás kohéziós ereje ne lett volna jelen az átalakulások folyamán, elég a Kairó utcáin imaidőben meghajló tömegekre, vagy a szinte minden érintett országban a pénteki imák alkalmával tetőző felvonulásokra gondolni. A radikális iszlamista szervezetek azonban egyelőre szinte teljesen kimaradtak a játékból (leszámítva néhány „üzletembert” Líbiában).
Nem jött el a Kánaán
Európa továbbra sem szűnt meg a radikális iszlamista terrorszervezetek célpontjának lenni és támadásokra ezek után is számítani lehet. Ezt támasztja alá, hogy bin Laden halála után szinte az egész kontinensen emelték a terrorfenyegetettség szintjét és szigorították a biztonsági intézkedéseket. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ún. „magányos farkasok” által elkövetett cselekmények száma nőtt. Ám ezek hatásfoka általában jóval alacsonyabb, mint a hónapok szervezési munkájával, komoly anyagi és emberi erőforrással kivitelezett támadásoké.
Ezeknek adott jelentős támogatást, pénzt, kapcsolatokat, taktikai módszereket sokáig az al-Kaida. A terror Coca-Colájának számító, egykor legsikeresebb szervezet vasárnap meggyilkolt vezére azonban a hírforrások szerint már évek óta ki sem tette a lábát menedékházának kényelméből, ráadásul se tévé, se internet, se telefon nem volt az épületben, így tájékozódni is csak futárain keresztül tudott, akik közül az egyik végül akaratán kívül segített őt lebuktatni.
