Erről ír pénteki számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung, hozzátéve, hogy Budapest eközben arra törekszik, hogy jeles eredménnyel zárja ezt a minden új tagállam számára elengedhetetlen érettségi vizsgát.
A konzervatív német lap emlékeztet: a magyar miniszterelnök pártja kétharmados támogatást nyert egy évvel ezelőtt, azóta pedig elsősorban a baloldal és a liberálisok lendültek támadásba ellene. A lap szerint ennek oka az lehet, hogy ezen politikai irányzatok vezetői még nem tudták feldolgozni a választási vereséget.
A kritizálás pedig – írja a lap – egy idő után a belpolitikai színtérről az európai porondra tevődött át, amelynek tetőpontja az Orbán Viktorra zúdított “európai parlamenti vihar” volt. A lap szerint a vita hevének hátterében a világnézetek közötti erőpróba áll, amelynek a médiatörvénynél is jobb példája az új magyar alkotmány preambulumának szövegét ért bírálatsor.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung arra is figyelmeztet, hogy a viták miatt Magyarország uniós elnökként indított kezdeményezései a háttérbe szorulnak, beleértve az európai romaprogramot is, amit pedig a jogvédőknek valójában ünnepelniük kellene.
AJÁNLOTT LINKEK:
Nincs válságban a magyar-német kapcsolat (Kitekintő.hu)