Nagyvilág

Emberiesség elleni bűntettel vádolják Kadhafit

Emberieriesség elleni bűncselekménnyel fogják megvádolni Líbia vezetőit - adta hírül a guardian. co.uk brit hírportál.

A hírportál értesülése szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán fogja belejenteni mindezt. Nyugati diplomaták úgy vélik, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság jelentősen fokozná a nyomást a tripoli vezetésen. Öt személyt vádolhatnak meg az elkövetkezendő hetekben – mondta Luis Moreno-Ocampo ügyész, ám pontos neveket nem mondott.

Az al-Arabíja hírtelevízió értesülése szerint Moammer Kadhafi és fia, Szaif al-Iszlam valamint Musza Kusza volt líbiai külügyminiszter mindenképpen a vádlottak listáján lesz.

Líbiában folytatódik az erőszak

Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant kedd este a líbiai lázadók bengázi főhadiszállása közelében – közölte a felkelők vezetője. Abdel-Fattah Júnisz azt mondta, hogy senkinek sem esett baja, de más források szerint két sebesültje van a robbantásnak. A detonáció következtében betörtek az ablakok egy épületben a bengázi bíróság közelében, ahol a lázadók kialakították főhadiszállásukat. Megrongálódtak a közelben parkoló gépkocsik.

Ez volt az első pokolgépes robbantás a lázadók fellegvárának számító Bengázi városában. A lázadót azt gyanítják, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű csoport hajtotta végre a támadást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik