Nagyvilág

AI: Észak-Koreában kétszázezer politikai fogoly szenved

Észak-Koreában csaknem kétszázezer politikai elítéltet tartanak fogva hatalmas fogolytáborokban - közölte az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet.

Az AI kedden nyilvánosságra hozott jelentésében műholdas felvételeket mutatott be hat ilyen fogolytáborról. Ha összehasonlítjuk őket a 2001-ben készült fotókkal, látszik, hogy azóta jelentősen nőtt ezeknek a táboroknak a kiterjedése. A szervezet számos olyan emberrel felvette a kapcsolatot, akik korábban ilyen helyeken raboskodtak vagy voltak börtönfoglárok.

A Jodok nevű fogolytábor egyik volt lakója azt mondta, hogy szinte rabszolgasorban tartották, gyakran megkínozták, kegyetlenül és embertelenül bántak vele, s megalázták. A tábor összes foglya látott nyilvános kivégzéseket – mondta. Az AI jelentése szerint a fogolytáborokban súlyos az élelmiszerhiány. A szervezet számos olyan esetről szerzett tudomást, amikor a foglyok patkányokat vagy állatok ürülékéből kiszedett magokat ettek, hogy ne haljanak éhen. A Jodok egyik foglya azt mondta, hogy a létesítmény lakóinak csaknem 40 százaléka halt meg alultápláltság következtében két év leforgása alatt, 1999 és 2001 között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik