Nagyvilág

A török kormánypárt győzelmét vetítik előre

Ha a júniusi választásokon ismét győzelmet arat, a harmadik egymást követő ciklusban marad hatalmon a jelenlegi török kormánypárt.

A Genar intézet felmérése szerint a Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök vezette Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a szavazatok 48,7 százalékára számíthat a június 12-i választásokon, s ezzel meghaladná a 2007-ben elért 46,6 százalékos eredményét. A Metropoll közvélemény-kutató intézet néhány nappal korábban az AKP 47-50 százalékos támogatottságát mutatta ki.

A felmérések eredményét a Sabah kormánypárti napilap ismertette, a Genarét szombaton, a Metropollét pedig április 25-én. A számításoknál mindkét közvélemény-kutató figyelembe vette a választási törvény azon előírását, amelynek értelmében a 10 százaléknál kevesebb szavazatot szerző pártok nem jutnak be a törvényhozásba, és a rájuk adott voksokat arányosan szétosztják a parlamenti pártok között.

A 2000-2001-es pénzügyi válságban megrendült török gazdaság példátlan módon fellendült az AKP kormányzása alatt. A bírálók azonban továbbra is gyanakodva figyelik az iszlám gyökerű pártot és miniszterelnökét, jóllehet az AKP elkötelezte magát az ország világi alkotmányának betartása mellett. Erdogan azt ígéri, hogy választási győzelme esetén új alkotmányt készítenek, amely felváltja az 1980-as katonai puccs után elfogadott alaptörvényt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik