A Kreml sajtószolgálatának pénteki közlése szerint a beszélgetésre a görög fél kezdeményezésére került sor.
„A megvitatott nemzetközi problémák közül (a felek) kiemelt figyelmet szenteltek Líbia és a környező térség helyzetének – áll a sajtószolgálat közleményében. Elégedetten állapították meg álláspontjuk és értékelésük „nagy mértékű egybeesését”, s a két politikus egyaránt úgy vélekedett: „Líbia belső problémáit szigorúan békés eszközökkel kell megoldani.
A nemzetközi közösség mindehhez csak az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatai keretén belül járulhat hozzá.”
