Nagyvilág

Újabb rakétatámadás zúdult Miszrátára

Újabb rakétatámadást zúdítottak a líbiai kormányerők pénteken a felkelők kezén lévő Miszrátára, legalább nyolc ember halálát okozva.

Helyi lakosok közlése szerint ezúttal mintegy 120 rakéta csapódott be a Tripolitól keletre fekvő kikötővárosban. Miszráta nem sokkal azután szenvedte el az újabb, kiterjedt rakétatámadást, hogy a nyugati szövetségesek elítélték a város “középkori ostromát”, s leszögezték, folytatják a Moammer Kadhafihoz hű csapatok bombázását, amíg a líbiai vezető nem távozik a hatalomból.

Közben a nyugati országrész egy másik térségében, Tripolitól délre kiújultak a harcok, s azokba a NATO is beavatkozott, légitámadást hajtva végre Kadhafi erőinek harckocsijai ellen.

A szlovákok és az olaszok szerint segíteni kell

A szlovák és az olasz államfő szerint a líbiai helyzet továbbra is áttekinthetetlen, bizonytalan, de a nemzetközi közösségnek meg kell találnia a módját annak, hogy segítséget nyújtson a civileknek.

“Szlovákia támogat minden olyan megoldást, ami segít a líbiaiaknak, hogy demokratikus környezetet alakítsanak ki maguknak. A közvetlen katonai akciókba azonban nem kívánunk bekapcsolódni” – jelentette ki Ivan Gasparovic, miután olasz partnerével Giorgio Napolitanóval tárgyalt Pozsonyban. Az olasz köztársasági elnök pénteken délelőtt Prágából érkezett Pozsonyba egynapos hivatalos látogatásra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik