Egyre sürgetőbb kérdések merülnek fel a líbiai beavatkozást megindító ENSZ-határozattal kapcsolatban. Továbbra sem világos ugyanis, hogy a nyugatnak kit lehet támadnia. A repüléstilalmi zóna bevezetése arra vonatkozott, hogy megakadályozza, hogy a líbiai harci gépek egyáltalán felszállhassanak és bombázhassák a felkelők állásait. Mivel ezt a célt már a támadás megindítása utáni első két napon elérte a Nyugat, kibontakozott a vita, hogy mit jelent az, hogy civil lakosság védelme, és ki minősül egyáltalán civilnek egy olyan országban, ahol két fegyveres fél harcol egymással.
Rostoványi Zsolt, a Corvinus Egyetem professzora szerint kérdéses, hogy vajon az a felkelő, aki civilben van, de géppisztolyt tart a kezében, civilnek minősül-e, illetve mi történik abban az esetben, amikor a líbiai felkelők támadnak egy olyan várost, amelyet a kormányerők ellenőriznek és ennek a támadásnak esnek civilek áldozatául. Sokan úgy ítélték meg, hogy ez az opció már túlmegy az ENSZ BT felhatalmazásán, ez egy nyugati beavatkozás, ami egyértelműen a felkelőket támogatja és a kormányerőknek nemcsak a repülőtereit, harci gépeit, hanem a különböző szárazföldi egységeit is támadja. Kérdés, hogy vajon támadhatók-e a Kadhafihoz hű erők, ha tankokkal vonulnak az országútra, de nem fenyegetik a civil lakosságot. Ezt a kérdést a különböző országok másként ítélték meg.
Mindenki szabadulna Kadhafitól
Rostoványi szerint eleinte olyan színezete volt a dolognak, hogy a Nyugat beavatkozik egy arab ország belügyeibe, jóllehet a felkelők korábban kifejezetten azt kérték, hogy a líbiaiak dönthessék el, hogy ki legyen hatalmon és milyen kormány legyen Líbiában. A szakértő szerint ezek az okai annak, hogy az Arab Liga néhány nappal a támadás után már nem támogatta a nyugati akciót, és ahogy halad az idő előre, még nehezebb megítélni, hogy pontosan mire ad jogosítványt az ENSZ BT határozata. Arra biztosan nem, hogy megdöntsék Kadhafi rendszerét. A helyzet egyik legnagyobb ellentmondása, hogy a nyugati politikai vezetők már mindenütt deklarálták, hogy Kadhafinak mennie kell.
A civilek definiálásán kívül az sem világos, hogy a felkelők támogatása fegyverekkel vajon összefér-e az ENSZ BT-határozatokkal, ugyanis az ezt megelőző, Líbiával kapcsolatos ENSZ-határozat teljes fegyverszállítási tilalmat rendelt el az afrikai országgal szemben. A helyzet bonyolultságára jellemző, hogy például a líbiai felkelőket mind az egyiptomi, mind a szaúdi, mind pedig az iráni vezetés támogatja. Nagyon paradox és látszólag ellentmondásos helyzetek is adódnak azzal kapcsolatban, hogy ki kit támogat és kivel működik együtt.
Fotó: MTI / EPA
Kadhafi és környezete világosan látja, hogy túlságosan sokáig nem fogja tudni tartani magát, és keresik azokat a megoldási lehetőségeket, amelyekkel Kadhafit ki lehet vonni a hatalomból. Afrikai országok felajánlották, hogy befogadnák, de a fiai is átvennék a pozícióit. Annyi bizonyos, hogy ezeket a megoldásokat a felkelők egyelőre nem fogadják el. Rostoványi szerint nyilvánvaló, hogy a színfalak mögött folynak a tárgyalások valamilyen kompromisszumos megoldás érdekében, mert a Nyugatnak jelen pillanatban az az általános álláspontja, hogy ami most folyik, az nem lehet egy általános fegyveres beavatkozás, csak annyi, amennyire az ENSZ biztonsági tanácsi határozat felhatalmazást ad.
Egyiptomon bukhat minden
Szíriában, Líbiához hasonlóan kemény elnyomó rendszer van, a szakértő szerint a további megmozdulásoknak nem lehet elejét venni a most lezajlott egyszerű kormányfőváltással. A jelenlegi helyzetben a vezetés vagy ténylegesen nagyobb mértékű reformokat valósít meg és erőteljesen fellép a megmozdulásokkal szemben, vagy tovább folytatódnak a forrongások. Sok országban a vezetés egyidejűleg próbálkozik egyrészt azzal, hogy erővel megakadályozza a felkeléseket, másrészt előremenvén a dolgoknak, különböző reformintézkedések bevezetését ígéri meg. Azokban az országokban pedig, ahol megvan a lehetőség, ott az olajbevételek visszaforgatásával próbálják csillapítani az indulatokat.
Az arab világban zajló forrongások további alakulása szempontjából Egyiptom példaértékű lehet. Rostoványi Zsolt szerint a döntő momentum az lesz, hogy milyen kormány áll majd föl, és azokat a követeléseket, amelyekkel a tömegek kimentek az utcára, azokat teljesíti-e vagy egyáltalán teljesíteni tudja-e, hiszen nagyon nehéz gazdasági, társadalmi intézkedésekről van szó.
Újra tüntetnek a Tahrír téren Kairóban. Fotó: MTI / EPA
Az arab világ különböző országaiban zajló megmozdulások kevés hasonlóságainak egyike, hogy a lázongásoknak nincsenek vezetői, így a nyugatnak nincs kivel tárgyalni, de a felkelők sem állhatnak egy jól körülhatárolt célt megfogalmazó csoport vagy politikus mögé. Vannak, akik az eddig nem tapasztalt jelenséget a tiszta demokrácia iránti igénynek, a hűségeskün (ba’ya) alapuló társadalommal való szakítás jelének tartják. Mások óvatosabban fogalmaznak, és a teljes társadalmi átalakulás helyett valószínűbbnek tartják, hogy az átmeneti káosz után csak idő kérdése az új vezetők felbukkanása, akik elődeikhez hasonlóan, esetleg kevésbé diktatórikus módon kormányozzák az országot. Mindenesetre az a sztereotípia, mely szerint a muszlim világ nem képes fejlődésre, megdőlni látszik.
