Nagyvilág

Több mint 150 roma hagyta el Franciaországot

Több mint 150 roma személy érkezett meg kedden Temesvárra, miután "hazatérési támogatást" kaptak a francia hatóságoktól.

Mindezt az AFP helyi tudósítója közölte a romániai város repülőterének hatóságára hivatkozva. Az összesen 159 ember az észak-franciaországi Lille-ből indult, miután elfogadta a francia hatóságok által felajánlott “önkéntes hazatérési segélyt”.

Az AFP beszámolója szerint ugyanakkor a temesvári reptéren volt, aki úgy nyilatkozott, hogy a pénzbeli támogatás ellenére azt tervezi, visszatér Franciaországba. “Én és a feleségem 300 eurót kaptunk, a gyerekek után pedig százat. Hazajöttünk, hogy itt ünnepeljük a húsvétot, de utána kocsival visszamegyünk” – mondta az egyik férfi a hírügynökség tudósítójának.

Franciaországot tavaly komoly nemzetközi kritika érte, miután augusztusban több száz romát küldött haza Romániába és Bulgáriába. A francia hatóságok lépése a vádak szerint ellenkezett a szabad mozgásra vonatkozó uniós jogszabállyal. Párizs ugyanakkor azt állította, hogy a franciaországi roma kisebbség lélekszámának növekedésével megszaporodtak az országban a bűncselekmények, elsősorban a lopások. A francia hatóságok állításával Bukarest vitába szállt és a francia-román rendőrségi együttműködés erősítését sürgette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik