Külföld

Benne lesz-e az alkotmányban Kadhafi?

admin
admin

2011. 04. 10. 14:50

Új alkotmány előkészületei folynak Líbiában - jelentették be vasárnap líbiai kormányilletékesek, de tájékoztatásukból nem derült ki, hogy az új alaptörvény milyen szerepet szán majd az ország jelenlegi vezetőjének, Moammer Kadhafinak, aki ellen lázadás tört ki az észak-afrikai országban.

Háled Káím líbiai külügyminiszter-helyettes közölte külföldi újságírókkal, hogy Tripoli új alkotmány és átfogó politikai reformok elfogadására készül. Reményét fejezte ki, hogy erre hamarosan sor kerül. Muhammad az-Zvai parlamenti elnök pedig közölte, hogy az új alkotmány tervezete már el is készült, és hamarosan tanulmányozni lehet a szöveget.
Fotó: EPA

Fotó: EPA

Ennél több nemigen derült ki a líbiai illetékesek tájékoztatásából. Elhangzott még, hogy valamifajta “líbiai típusú” demokráciát vázol majd fel az alaptörvény, de nem világos, hogy mikor fogadják el, s milyen szerephez juttatja Moammer Kadhafit. Ibrahim Muhzam, az alaptörvényt előkészítő testület egyik tagja csak annyit mondott kérdésre válaszolva, hogy “Moammer Kadhafi líbiai polgárként megtalálja helyét az alkotmányban”. Hozzátette, a líbiaiak túlnyomó többsége azt akarja, hogy Kadhafi megtartsa tisztségét. Ő egy jelkép, sok munka és feladat vár rá – mondta.

Jelenleg Líbiának nincs alkotmánya, s az országot “Kadhafi eszméi alapján” irányítják, amelyeket a “forradalmi vezető” egy könyvben fektetett le a hetvenes években.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.