Nagyvilág

Kína letiltotta a japán importot

Kína kiterjesztette a Japánból importált élelmiszeripari és agrártermékeket érintő korlátozásait az áruk fajtáira és származási helyükre vonatkozóan - jelentette be közleményében a kínai élelmiszerfelügyeleti főhatóság (AQSIQ).

Kína azonnali hatállyal megtiltotta élelmiszerek, mezőgazdasági termékek, takarmány behozatalát Japán 12 prefektúrájából. A korábbi – március 24-től érvényes – korlátozások öt japán közigazgatási egységet érintettek. Az AQSIQ intézkedése értelmében a Japán más térségeiből érkező fenti termékek esetében is radioaktív szennyezettség ellenőrzésére és a származási helyre vonatkozó igazolást kérnek a japán kormányszervektől.

Egyúttal elrendelték az import ellenőrzését, szigorú adminisztrációját. Meg kell akadályozni, hogy olyan importált termékek, amelyek nem felelnek meg a szabványnak, a kínai piacra jussanak, s adott esetben ezekről tájékoztatni kell a közvéleményt – áll a főhivatal utasításában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik