Nagyvilág

Vöröslámpás negyedet nyitna a tajvani kormány

Legális vöröslámpás negyed kialakítását tervezi a tajvani kormány, hogy jobban ellenőrizhetővé tegye a szexipart.

A javaslat szerint az örömlányok engedéllyel végezhetnék munkájukat a kijelölt zónákon belül, és – ügyfeleikkel együtt – büntethetőek lennének, ha a körzeteken kívül kínálnák a szolgáltatásukat. A jelenlegi szabályozás szerint a rajtakapott prostituáltak 3 napos elzárásra, vagy 30 ezer tajvani dolláros (190 ezer forintos) büntetésre számíthatnak, ügyfeleiket ugyanakkor nem vonják felelősségre.

“A kormány szándéka az, hogy bizonyos mértékig megnyissa a szexipart, hogy az szabályozhatóbbá váljon” – részletezte a kormányzati szándékot a belügyminisztérium egyik illetékese, aki szerint a kabinet elképzelései találkoznak a közvélemény elvárásaival. A kormány célja, hogy nagyobb jogvédelmet biztosíthasson a szexmunkásoknak.Egy tavalyi felmérés szerint ugyanis a tajvaniak 76,5 százaléka támogatja a legalizált szexipart, míg 14,5 százalékuk szeretné, ha továbbra is tilos lenne a prostitúció. Bár hivatalos adatok nincsenek, de a becslések szerint az üzletág több százezer embert foglalkoztat az országban, és több milliárd dolláros forgalmat bonyolít évente.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik