Nagyvilág

Obama régi csapattal vág neki 2012-nek

Az amerikai elnököt jól bevált emberei segítik a következő, 2012-es kampányban - írja a The Washington Postra hivatkozva a Kitekintő.

A külpolitikai hírportál hozzátette: Barack Obama a 2008-as választások óta tanácsadóinak többségét megőrizte. Legfontosabb emberei közé tartozik David Axelrod, Obama gondolkodásmódjának kiváló ismerője, aki ugyan idén feladta tanácsadói posztját, de ma is aktívan részt vesz a napi politikában. Szintén fontos személy David Plouffe tanácsadó, aki kiváló vezetési képességekkel rendelkezik, és egyben a politikacsinálás nagymestere is.

Jim Messina, korábbi kabinetfőnök-helyettes a 2012-es kampány irányítója lesz. Egyik helyettesi posztját Julianna Smoot tölti majd be, aki a kampány pénzügyi részét irányítja, és így fontos szerep hárul rá a támogatások összegyűjtésében is. Külön jelentőséget biztosít személyének, hogy jövőre először a kampány költségvetése elérheti az egymilliárd dollárt.

Robert Gibbs, korábbi fehér házi sajtószóvivő, a kampány kommunikációs működéséért felel majd, Larry Grisolanonak pedig – csakúgy, mint 2008-ban – a fizetett médiamegjelenéssel kapcsolatban lesznek komoly feladatai.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik