Nagyvilág

Líbiai felkelők estek áldozatul a NATO-nak

A Moammer Kadhafi líbiai vezető ellen harcoló felkelők azt állították, "baráti tűzben", NATO-légicsapásban sebesült meg legkevesebb öt emberük.

Erről a Bregától keletre fekvő, a lázadók kezén lévő Adzsdábija város kórházának egyik nővére számolt be.

A lázadók elpanaszolták, hogy az ő állásaikra hullottak bombák, miközben visszavonultak az olajterminálja miatt stratégiai fontosságú kikötővárosból Adzsdábíja felé. A felkelők azt mondták, több harckocsijuk megsemmisült a bombázásban. Egy NATO-illetékes Brüsszelben közölte, a katonai szervezetnél vizsgálják az ügyet.

Összeül a nemzetközi egyeztető csoport

Jövő szerdán tárgyal a katari fővárosban, Dohában a Líbiával kapcsolatban létrejött nemzetközi egyeztető csoport – jelentette be Alain Juppe francia külügyminiszter. Franciaország “megpróbálja meggyőzni az Afrikai Uniót, hogy képviseltesse magát Katarban a jövő héten, ugyanis ott találkozik április 13-án az egyeztető csoport” – mondta a miniszter a francia parlamentben.

Az Afrikai Unió képviselői nem jelentek meg azon a március 29-i londoni nemzetközi konferencián, amelyen az egyeztető csoport felállításáról döntöttek a partnerek. Juppe beszámolója szerint a csoport feladata “az ENSZ határozatok betartatására indított líbiai katonai beavatkozás politikai irányításának biztosítása”.

A külügyminiszter szerint Párizs azt szeretné, ha a Moammer Kadhafi uralma ellen lázadó líbiaiak Átmeneti Nemzeti Tanácsa már a szerdai találkozó előtt tárgyaljon az európai partnerekkel, és a tanács képviselői vegyenek részt a hétfői uniós külügyminiszteri értekezleten.

Washington nem kér Kadhafi tűzszünetéből

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter elutasította szerdán Moammer Kadhafinak a Barack Obama elnökhöz intézett tűzszüneti kérelmét. “Nem hiszem, hogy titok lenne, mi most az elvárás Kadhafi úrral szemben” – jelentette ki Clinton. – “Minél előbb eleget tesz ennek, és véget ér a vérontás, annál jobb lesz mindenkinek” – tette hozzá.

AJÁNLOTT LINKEK:

Milliárdos kalanddá nőheti ki magát az Odüsszeia Hajnala (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik