Az erről szóló javaslatot már az előző hónap végén beterjesztették a szenátusban, de eddig elkerülte a közfigyelmet, most viszont nagy felháborodást keltett az ellenzékben, és értetlenséget a kormánypárt soraiban is.
Az eltörölni kívánt, 1948-ban elfogadott alkotmányos rendelkezés szerint „tilos bármilyen formában újjászervezni a feloszlatott Fasiszta Pártot”.
Az ellenzéki Demokrata Párt frakcióvezetője kijelentette: a javaslat „súlyosan sértő az ország történetére, az olasz köztársaságra és az olasz demokráciára nézve”. A szenátus kormánypárti elnöke „elképedésének” adott hangot.
