A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) közölte: “Információink szerint legalább nyolcszáz áldozata van Duekouéban a helyi közösségen belül kitört erőszaknak – jelentette ki Genfben Dorothea Krimitsas, az ICRC szóvivője. – Kollégáink több száz holttestet láttak heverni az utcákon. Hétfő óta több tízezer ember menekült el a térségből.”
A nyugat-afrikai országban tavaly november óta több ezren vesztették életüket, illetve sebesültek meg a vitatott kimenetelű elnökválasztást követő összecsapásokban. Az ICRC és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által közölt adatok szerint csak az ország legnagyobb városát, Abidjant egymillió ember hagyta el. A szomszédos országokba – Ghánába és Libériába – összesen mintegy 130 ezren menekültek a harcok elől.