Nagyvilág

Kelemen: veszélyes a nacionalizmus Romániában

A nacionalizmussal továbbra is veszélyes kísérletezni Romániában, mert az könnyen lángra lobbantható - mondta az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor szerint a most fellángoló magyarellenes hullámnak az a tanulsága, hogy továbbra is szükség van erős magyar képviseletre, egyetlen román párt és politikus sem védi meg a magyarságot. Nemcsak a mai ellenzéki pártokra utalt ezzel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, hanem arra is, hogy a magyarországi megnyilatkozásokat elítélő nyilatkozathoz még a kormányon lévő PD-L több képviselője is voksát adta. A nacionalizmussal továbbra is veszélyes kísérletezni Romániában, mert az könnyen lángra lobbantható, de annál nehezebben eloltható – figyelmeztetett Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke elmondta: gesztust tett Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének, meghívta őt a felújított Mátyás-szobor kolozsvári avatására, felkérve arra is, hogy beszédet tartson. Tőkés szívesen elfogadta a felkérést – mondta Kelemen, hozzáfűzve: meglepetten értesült arról, hogy Tőkés elszámoltatási biztosok küldését kéri Magyarországról, azzal támadva az RMDSZ-t, hogy “rosszul bánik a magyarországi pénzekkel”. Kelemen Hunor ezt az állítást határozottan visszautasította. “Nincs mit rejtegetnünk, a kollégák tisztességesen dolgoztak az alapítványokban és az egyesületekben” – szögezte le az RMDSZ elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik