Nagyvilág

Civileket bombázott a koalíció Líbiában

Hét civil meghalt és 25 megsebesült a koalíciós erők Líbia keleti részén végrehajtott egyik bombázásában.

A hírt a BBC brit közszolgálati adó közölte pénteken egy helyi orvosra hivatkozva.

A líbiai akciókat irányító NATO közölte, hogy vizsgálja a bombázásról szóló híreket. A BBC-nek nyilatkozó orvos elmondása szerint a légitámadás egy Brega várostól 15 kilométernyire található faluban történt. A célpont egy lőszereket szállító teherautó volt, amelynek felrobbanása megsemmisített két közeli házat – mondta el Szulejmán Refardi. Az orvos elmondása szerint a hét halott 12 és 20 év közötti volt.

Az esethez közeli Adzsdabija kórházába hét civilt szállítottak be, aki egy robbanásban halt meg – tudta meg az AFP francia hírügynökség egy a kórházban tartózkodó francia újságírótól. Az érintett falu a frontvonalon található, de a területre nem lehet eljutni, hogy független forrásból is ellenőrizni lehessen a bombázásról szóló hírt.

A légicsapások március 19-én kezdődtek a civilek védelmére hozott ENSZ-határozat alapján, és nem nagyon érkeztek hírek bombázásokban meghalt civilekről. Egy Tripoliban tartózkodó olasz püspök egy nappal korábban arról számolt be, hogy negyven civil halt meg a líbiai fővárosban, amikor egy bombázás miatt összeomlott egy épület. A NATO közölte, hogy mindkét eset ügyében vizsgálatot indított.

A líbiai vezetés szerint a koalíciós erők bombázásaiban nagyjából száz civil halt meg, de bizonyítékokat már nem nagyon adott a vádak alátámasztására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik