Külföld

Londonba tart a líbiai külügyminiszter

admin
admin

2011. 03. 30. 21:36

A tunéziai hivatalos hírügynökség szerda esti jelentése szerint a líbiai külügyminiszter úton van London felé.

A TAP hírügynökség szerint Musza Kusza szerda kora délután egy közelebbről meg nem nevezett svájci repülővel indult a brit fővárosba. A jelentés nem tér ki a külügyminiszter útjának céljára. Kusza hétfőn érkezett Tunéziába kétnapos magánlátogatásra.

A külügyminiszter egyike azoknak a kulcspolitikusoknak, akik Moammer Kadhafi líbiai vezető belső köréhez tartoznak. Ő dolgozta ki a líbiai külpolitika drámai fordulatát, amellyel az észak-afrikai ország a sokévi szankciók után visszatért a nemzetközi porondra.
Bengázi hírügynökségi jelentés szerint az al-Dzsazíra hírtelevízió saját forrásaira hivatkozva azt közölte, hogy Kusza elmenekült. A város főterén összegyűlt mintegy száz fős tömeg üdvrivalgásban tört ki, megtapsolta a hírt. David Cameron brit kormányfő egyik szóvivője úgy kommentálta a hírt, hogy “most hallok erről először”. Egy tunéziai diplomata neve mellőzését kérve azt mondta az AP amerikai hírügynökségnek, hogy Kusza dzserbai szállodájában “külföldi küldöttséggel” tárgyalt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.