Nagyvilág

Japán atomkrízis: szennyezett az ivóvíz

Nőtt a tokiói ivóvízben a sugárzó jódizotóp szintje, s a hatóságok arra figyelmeztették a lakosságot, hogy csecsemők nem ihatnak a szennyezett vezetékes ivóvízből.

Tokió nagy részét ivóvízzel ellátó belvárosi víztisztító vállalat tározóiban a 131-es jódizotóppal való szennyezettség szintje több mint kétszerese a csecsemők számára megengedett határértéknek. A hatóságok szerint a csecsemők nem ihatnak belőle, de a felnőttek számára egyelőre nem ártalmas a tokiói vezetékes ivóvíz.

A Reuters nemrég arról számolt be, hogy fekete füst szállt fel a Fukusimai 1. atomerőmű 3-as reaktorblokkjából, ahonnan folyamatosan evakuálkák a dolgozókat. A füstszivágás nem sokkal később alábbhagyott – jelentette a Kyodo japán hírügynökség.

Eközben folyamatosan emelkedik a hőmérséklet a atomerőmű egyes reaktorában. A legfrissebb mérések szerint a hőmérséklet 399 Celsius fokra emelkedett, miközben a normális üzemi hőmérséklet 302 fok lenne – közölte a japán atomenergia ügynökség.

A március 11-i földrengés és szökőár által megrongált erőmű kettes és hármas reaktorblokkjában továbbra is nyugtalanító a helyzet. A kettes blokk épületében félbe kellett szakítani a helyreállítási munkálatokat szerda reggel, mert a sugárzás szintje túl veszélyessé vált. A blokk hűtőrendszerének közelében 500 mikrosievert volt a sugárzás mértéke óránként.

A sugármennyiség megengedett mértéke 0,05-0,2 mikrosievert óránként.

A sugárszennyeződés miatt a japán miniszterelnök elrendelte szerdán, hogy tiltsák be a Fukusima és Ibaraki prefektúrából érkező nyerstej és zöld növények árusítását. Kan Naoto kormányfő arra kérte a lakosságot, hogy ne fogyasszon olyan zöldséget, amelyekről kiderült a sugárszennyezettség. Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint már tizenegy zöldségféléről mutatták ki, hogy az egészségügyi határértéknél jóval magasabb bennük a radioaktív részecskék aránya.

Sugárszennyezett spenótot, brokkolit, karfiolt, petrezselymet és más speciális fűszernövényeket találtak a súlyos üzemi balesetet szenvedett atomerőmű környékén, Ibaraki prefektúrában pedig a nyerstej bizonyult ártalmasnak.

Az Egyesült Államok élelmiszerbiztonsági ügynöksége (FDA) kedden importfigyelmeztetést adott ki a sérült atomerőmű közeléből származó tejtermékekre, zöldségekre és gyümölcsökre. A hongkongi élelmiszerbiztonsági hatóság szerdán bejelentette, hogy behozatali tilalmat vet ki Japánból származó élelmiszerekre a radioaktivitás veszélye miatt. A tiltást azután vezetik be, hogy három Japánból származó élelmiszermintában is radioaktív szennyezést találtak. A tiltás csütörtökön, helyi idő szerint délben lép életbe.

Meghaladja már a 9400-at a tíz nappal ezelőtti földrengés és szökőár halálos áldozatainak a száma Japánban, s a hatóságok több mint 14 700 eltűntről tudnak – közölte eközben a japán rendőrség.

Kedden még 8900 halottról és 12 600 eltűntről tudtak, vagyis a március 11-i tragédia veszteségmérlege napról-napra rosszabb. A japán meteorológiai szolgálat nem zárja ki, hogy az elkövetkező három napban 7-es fokozatúnál erősebb földrengések történnek a térségben. A szakértők húszszázalékos esélyt adnak ennek. A károk nagysága meghaladhatja a 309 milliárd dollárt – tudta meg az Associated Press.

Az utórengések megnehezítik a mentőcsapatok dolgát, illetve a megsérült fukusimai atomerőműben zajló munkálatokat. Emellett földcsuszamlások és újabb károk is keletkezhetnek amiatt, hogy folyton mozog a föld Japán északnyugati részén.

AJÁNLOTT LINKEK:

Amerika is felülvizsgálja az atomerőműveit (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik