Nagyvilág

Három erős utórengés rázta meg Japánt

Három erősebb utórengés rázta meg Japánt kedden helyi idő szerint az esti órákban.

Honsú-sziget keleti partjait 6,6-os erősségű földrengés rázta meg, nem messze a március 11-i 9-es erősségű földmozgás epicentrumától. További két rengést is tapasztaltak az országban, az egyik szintén 6,6-os, a másik 6,4-es erősségű volt.

A március 11-i katasztrófa halálos áldozatainak hivatalos száma eközben meghaladta a 9 ezret, és több mint 22 ezer embert nyilvánítottak eltűntté– közölte japán rendőrségi forrásokra hiavtkozva a Kyodo japán hírügyökség.

A japán kormány szerint nincs szükség a jelenlegi 20 kilométeres evakuálási zóna kiterjesztésére annak ellenére, hogy a Fukushima atomerőmű környékén a radioaktívitás további emelkedését tapasztalták. Az MSNBC News értesülése szerint Edano Jukio kormányszóvivő kedden úgy fogalmazott: egyelőre nincsen szükség az evakuációs zóna kiterjesztésére. Több mint 170 ezer embert evakuáltak a fukushimai erőművek környékéről a március 11-i földrengést követő cunami után.

Kedden reggel ismét szürkés füst kezdett dőlni Fukushima 1-es számú atomerőművének kettes és hármas reaktorblokkjából.

Visit msnbc.com for breaking news, world news, and news about the economy

A Kyodo japán hírügynökség korábban arról számolt be, hogy a füst kiáramlása egyelőre nem emelte meg a radioaktív sugárzást, de az okok tisztázásáig nem folytatják a munkálatokat. A kettes reaktorblokkból felemelkedő fehér füst vízgőz lehet, amely az elhasznált fűtőrudak tárolására szolgáló medencéből származik. A hármas blokk fölött is párát észleltek. Ebben a két reaktorban több robbanás történt a március 11-i földrengés és cunami óta.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség adatai szerint a Japán északkeleti részén fekvő atomerőmű 20 kilométeres sugarú körzetében a radioaktivitás szintje 1600-szorosan haladja meg a megengedett értékeket.A határértéket jelentősen meghaladó mennyiségben találtak radioaktív részecskéket a tengerben a fukushimai atomerőműnél – jelentette be hétfőn az erőművet üzemeltető cég, a TEPCO . A japán kormány a leveles zöldségek szállításának felfüggesztését rendelte el négy tartományban, miközben több ázsiai ország megszigorította a Japánból származó élelmiszerek ellenőrzését.

Minden idők legköltségesebb természeti katasztrófája lehet a Japánban történt március 11-ei földrengés és cunami – írta eközben az Economist című brit gazdasági hetilap.

AJÁNLOTT LINKEK:

Fukusima: tovább küzdenek a reaktorokkal (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik