Nagyvilág

London: Kadhafi is célpont lehet

A brit védelmi miniszter nem zárja ki, hogy maga Moammer Kadhafi líbiai vezető is célponttá válhat az észak-afrikai ország ellen folytatott légi hadművelet során, ugyanakkor Washingtonban és Párizsban ezt határozottan cáfolják.

Liam Fox brit védelmi miniszter a BBC-nek nyilatkozva “egy lehetőségnek” mondta azt, hogy Kadhafi is célponttá válhat, de ez szerinte azért problematikus, mert ebben az esetben számba kellene venni az esetleges polgári áldozatokat is, márpedig jelenleg kínosan ügyelnek arra, hogy ezt elkerüljék.

Laurent Teisseire, a francia védelmi minisztérium szóvivője hétfőn határozott nemmel válaszolt a Kadhafi kiiktatására vonatkozó kérdésre. Mint mondta: a vonatkozó ENSZ-határozat “sem a közeli, sem a távoli” jövőre nem irányoz elő ilyesmit. William Gortney amerikai védelmi szóvivő is úgy nyilatkozott, hogy Kadhafi neve “nem szerepel a célpontok listáján”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik