Nagyvilág

Líbia – Kadhafi földközi-tengeri támadásokkal fenyegetőzik

Polgári célpontokat is támadna a Földközi-tengeren a líbiai vezető, válaszul arra, hogy öt nyugati ország katonai koalíciója a nap folyamán támadást indított az arab állam ellen.

Az állami televízióban órákkal a légicsapások kezdete után sugárzott nyilatkozatában közölte, hogy a fegyverraktárakat megnyitva “felfegyverzik a tömegeket” Líbia megvédelmezése érdekében. A líbiai vezető telefonon beszélt a tévéstúdióval.

Kadhafi a harci gépekkel és manőverező robotrepülőgépekkel indított támadásokat a “keresztesek igazságtalan agressziójának” minősítette, amely ellen a líbiai nép felveszi a küzdelmet. Egyúttal felhívta az arab és az iszlám országok, valamint Latin-Amerika, Ázsia és Afrika országainak lakosságát, hogy álljanak a “hősies líbiai nép” oldalára, ami szerinte megerősíti majd a líbiai nép erejét és egységét.

Öt országból – az Egyesült Államokból, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Kanadából és Olaszországból – álló katonai koalíció szombaton indította el a támadást Líbia ellen. Ezzel megkezdődött a líbiai repüléstilalmi övezet létrehozását célzó Odyssey Dawn (Hajnali odisszea) kódnevű művelet, amelyre az ENSZ adott felhatalmazást az észak-afrikai arab országban a Moammer Kadhafi líbiai vezetőt támogató erők és a kormányellenes lázadók között kirobbant harcok miatt, a polgári lakosság védelme érdekében.

Tripoliban szombat este líbiaiak ezrei gyülekeztek Kadhafi megerősített szálláshelyénél, hogy élő pajzsot alkossanak a légicsapások elleni védekezésül. Az éjszakai eget tűzijátékok hasították, a tömeg pedig dacosan a levegőbe lövöldözött – miközben a keleti országrészben a nyugati szövetségesek harci gépei megpróbálták megállítani a Kadhafi-hű erők előrenyomulását a felkelők kezén lévő Bengázi felé. Kadhafi szálláshelyénél minden társadalmi réteg képviselői megjelentek, jelszavakat skandáltak, a líbiai vezető képmását emelték a magasba, a hangszórókból pedig Kadhafit dicsőítő dalok csendültek fel.

A hatalmas épületegyüttest, amelynek egy része laktanya, az amerikai légierő 1986-ban bombázta, megtorlásul egy berlini éjszakai szórakozóhely elleni merényletben való líbiai részvétel miatt.

A líbiai kormány – szokásától eltérően – most külföldi újságírókat is elvitt az egyszerű polgárok előtt rendszerint lezárt épületegyüttesbe, hogy megmutassa Kadhafi támogatottságát. A komplexum magas, olívazöld falai között emberek táncoltak egy olyan dalra, amelyben megzenésítették Kadhafi nemrégiben mondott beszédeinek ama gyakran idézett kitételét, hogy “házról házra, utcáról utcára”.

Az épületnél váratlanul megjelent Kadhafi Aisa nevű lánya, aki féléves kislányát a kezében tartva azt harsogta a zászlókat lengető tömegnek, hogy egész családja a líbiai fővárosban van, s készek meghalni azért, hogy megvédjék az országot és Kadhafit.

Az Ideiglenes Nemzeti Tanács nevű ellenzéki szervezet szerint Kadhafi hívei erőszakkal kényszerítik a lakosságot arra, hogy élő pajzsot alkossanak a líbiai vezető szálláshelye körül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik