Nagyvilág

Elkezdődött a háború: támadnak a francia gépek

Tüzet nyitottak több líbiai katonai járműre az észak-afrikai ország légterét ellenőrző francia harci gépek. Közben az amerikai haderő is támadásba lendült.

Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió értesülése szerint a katonai akcióban négy líbiai tank megsemmisült a felkelők központjától, Bengázitól délnyugatra. A francia támadás azt követően történt, hogy a Rafale típusú francia harci repülőgépek szombaton kora délután felderítő repülésekbe kezdtek Líbia egész területe fölött – közölték Párizsban nem hivatalos francia katonai források.

A CNN egy amerikai védelmi minsztériumi tisztviselőtől úgy értesült, az amerikai haderő is megindította a támadást, a csatorna forrása szerint a haditengerészet rakétákkal támadja a líbiai kormányerőket.

Az amerikai védelmi minisztérium közleménye szerint öt országból – az Egyesült Államokból, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Kanadából és Olaszországból – álló koalíció támadást indított Líbia ellen, hogy megbénítsa az arab ország légvédelmi rendszerét.

A líbiai állami televízió este azt állította, hogy a líbiai légvédelem lelőtt egy francia harci gépet Tripoli térségében. A közlést más forrásból egyelőre nem erősítették meg.

A légicsapásokkal megkezdődött a líbiai repüléstilalmi övezet létrehozását célzó Odyssey Dawn kódnevű művelet, amelyre az ENSZ adott felhatalmazást az észak-afrikai arab országban a Moammer Kadhafi líbiai vezetőt támogató erők és a kormányellenes lázadók között kirobbant harcok miatt, a polgári lakosság védelme érdekében.

A Pentagon egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselője elmondta, hogy a légicsapások elsődleges célpontjai a líbiai főváros, Tripoli, valamint Miszráta körüli légvédelmi ütegek. Mindkét város a líbiai tengerparton fekszik. Egy magas rangú amerikai tisztségviselő szerint az amerikai haditengerészet Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépeket lőtt ki a célpontok megsemmisítésére.

Mint arról korábban beszámoltunk, az amerikai haditengerészet erői szombaton kezdtek el felsorakozni Líbia közelében, készülve a Földközi-tengerről indított rakétatámadásokra. Az Egyesült Államok a hadműveletek kezdeti szakaszában arra korlátozza részvételét, hogy segít a francia és más harci gépeknek a líbiai légvédelem kiiktatásában. (Az amerikai részvételről bővebben itt olvashat.)

Közben véget ért a líbiai helyzettel kapcsolatos válságtanácskozás Párizsban, melyen az Európai Unió, az Egyesült Államok, az Afrikai Unió és az Arab Liga képviselői, illetve Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár vett részt.

Az egyeztetés után sajtótájékoztatót tartott Nicolas Sarkozy francia államfő, melyen kijelentette, hogy Moammer Kadhafi egyértelműen megszegte a tegnap általa kihirdetett tűzszünetet, és csapatai továbbra is támadták a felkelők központját, Bengázit. Sarkozy leszögezte, hogy Franciaország kész a beavatkozásra, s megerősítette, hogy a francia harci gépek már Líbia fölött vannak, hogy megakadályozzák a felkelők elleni támadásokat Bengáziban, illetve hogy érvényt szerezzenek az ENSZ BT határozatával érvénybe lépett légtérzárnak.

A francia elnök ugyanakkor azt is kijelentette, hogy (Moammer) Kadhafi (líbiai vezető) még elkerülheti a legrosszabbat, ha teljesíti az ENSZ BT határozatát. Amint megszűnik az agresszió, megnyílik az ajtó a diplomácia előtt” – mondta az elnök.

A francia elnök beszédével egybehangzó nyilatkozatot adott a BBC-nek David Cameron brit miniszterelnök is, aki kijelentette, hogy Kadhafi hazudott a tűzszünetről a nemzetközi közösségnek, és hangsúlyozta, hogy a felkelők lemészárlása nem folytatódhat tovább.

Kadhafi: Líbia a líbiaiaké

Músza Ibrahim líbai kormányszóvivő sajtótájékoztatón továbbította Moammer Kadhafi nyugati vezetőknek címzett üzenetét, miszerint Líbia a líbiaiaké. Az ENSZ BT légtérzónára vonatkozó tervét agresziónak nyilvánította, és elvitatta a várható intervenció legitimitását. Kadhafi üzenetében ismételten leszögezte: a líbiai haderő az al-Kaida terrorhálózattal áll harcban, és óva intette a nyugati hatalmakat a beavatkozástól – adta hírül a CNN hírtelevízió.

A kormányszóvivő arról is beszélt, hogy egyetlen golyót sem lőttek a líbai népre, és nem is fognak, aki pedig kételkedik ebben, az menjen a helyszínre, és bizonyosodjon meg róla személyesen.

A Reuters az al-Dzsazíra hírtelevízió értesüléseire hivatkozva korábban arról számolt be, hogy Moammer Kadhafihoz hű fegyveres csapatok hatoltak be Bengáziba. A hírügynökség egy szemtanú elmondásaira alapozva közzétette, hogy lezuhant egy Bengázi felett köröző MiG-23-as típusú vadászrepülőgép. A repülőgép lelövéséről nem sok részletet tudni, de a földet éréskor azonnal felrobbant, minek láttán a lázadók ünnepeltek. A pilótának sikerült időben katapultálni. Később az AFP francia hírügynökséggel egy helyszíni forrás azt közölte, a gép a felkelőké volt, és a pilóta életét vesztette. A felkelők a Kadhafihoz hű erőktől zsákmányolták a repülőket.

Bengázi fölött katonai repülőgépek köröznek, amelyek légi csapásokat mérnek a városra. Emberek százai menekülnek Bengáziból az egyiptomi határ közelében fekvő Tobruk felé. Halálos áldozatokról, sebesültekről nem szólnak a jelentések.

Bármely külföldi beavatkozás Líbiában ahhoz vezet, hogy az észak-afrikai ország szomszédai felsorakoznak Moamer Kadhafi líbiai vezető mellett – ezt Kaled Kaaim líbiai külügyminiszter-helyettes mondta a BBC rádiónak adott szombati interjúban.”Ha kívülről érkezik támadás, vagy külföldi beavatkozásra kerül sor, akkor nemcsak líbiaiakkal fognak találkozni, hanem algériaiakkal, tunéziaiakkal és egyiptomiakkal. Mindannyian líbiai földön fognak harcolni” – mondta a politikus.

A kormány tagadta, hogy támadást indított volna Bengázi ellen. Músza Ibrahim szóvivő azt állította, hogy a kormányerők nem folytatnak harci cselekményeket a felkelők kezén lévő városban, sem körülötte, betartják a tűzszünetet, és várják a nemzetközi megfigyelők érkezését. Moamer Kadhafi erői és az ellene szövetkezett felkelők eközben egyaránt a másik felet vádolják azzal, hogy megszegte a pénteken kötött tűzszüneti megállapodást.

Moammer Kadhafi líbiai vezető csapatai megsértik az ENSZ BT határozatában szereplő tűzszünetet – közölte korábban Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet. Márpedig – mint szakértők rámutatnak – ha Kadhafi csapatai nem tartják be a BT-határozatot, akkor a nemzetközi közösség miden szükséges eszközt bevethet a polgári lakosság megvédésére. Ez a kitétel megnyitja az utat az esetleges légi csapások előtt.

Kadhafi eközben “durva gyarmatosításnak” minősítette az ENSZ BT döntését az afrikai ország feletti légtértilalmi övezet létrehozásáról. Szavairól az al-Dzsazíra arab hírtelevízió számolt be szombaton. “Ez durva gyarmatosítás. Ennek nincs semmiféle jogalapja. Mindennek súlyos következményei lesznek a Földköz-tenger térségére és Európára” – mondta Kadhafi.

Haled Hajim líbiai külügyminiszter-helyettes szombatra virradó éjszaka azt állította, hogy a felkelők megsértették a tűzszünetet, s al-Magrun térségében (Bengázitól mintegy 80 kilométerre) rátámadtak a kormánycsapatokra. “A hadsereg nem kezd semmilyen akciót ellenük, mert mi a magunk részéről nem akarjuk megsérteni a tűzszünetet” – mondta a politikus.

AJÁNLOTT LINKEK:

Líbia: tűzszünet vagy légitémadások? (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik