Nagyvilág

Hetekig eltarthat a fukusimai reaktorok lehűtése

A japán erőműben történteket rendkívül súlyos balesetnek nyilvánították. Eközben egyre nő a cunami áldozatainak száma.

Még hetekbe telhet, míg sikerül lehűteni a fukusimai atomerőmű reaktorait, s ezzel ellenőrzés alá vonni a létesítményt – mondta Gregory Jaczko, az amerikai Nukleáris Szabályozási Bizottság (NRC) vezetője. A Fukusima-1 erőműben három reaktornál is a fűtőrudak legalább részlegesen összeolvadtak – állítják szakértők.

A japán hatóságok pénteken folytatták az egy hete történt földrengésben és cunamiban megsérült atomerőmű hűtését – jelentette a japán sajtó. Közben felgyorsították az erőmű hűtőrendszerének külső áramforráshoz kötését. Sikerült lefektetniük egy elektromos kábelt, már csak össze kell kapcsolniuk az erőmű rendszerével. A Fukusima erőmű környékén közben folyamatosan csökkenő radioaktivitást mérnek.A tokiói tűzoltóság járművei megkezdték a Fukusima erőmű elárasztását, a hármas számú reaktorra koncentrálva – közölte az NHK japán közszolgálati adó. A televízió közlése szerint ötven tonna vizet locsolnak a sérült reaktorra, hogy lehűtsék a fűtőelemeket.

A tokiói tűzoltóság harminc tűzoltóautót vezényelt a sérült atomerőműhöz, valamint 140, katasztrófamentésre kiképzett különleges tűzoltót – közölte a Kyodo japán hírügynökség.

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organisation, WHO) eközben úgy nyilatkozott, hogy nincs tudomásuk a radioaktív sugárzás továbbterjedéséről. Michael O’Leary a WHO vezetője pénteken úgy fogalmazott, hogy a radioaktivitás mindössze a reaktor köré vont evakuálási zónában áll fenn – adta hírül az AP.

Azonban japán és amerikai illetékesek egyetértenek abban: ennél is nagyobb veszélyt jelentenek azok a pihentető medencék, amelyekben a használt fűtőrudakat tárolják. Ha ezeket nem borítja víz, a rudak felmelegednek és radioaktív részecskéket bocsátanak a levegőbe. Márpedig legalább az egyik ilyen medencében, a hármas reaktornál a vízszint veszélyesen alacsony. “A hármas egységgel kapcsolatos munka a legfőbb prioritásunk” – mondta pénteken Edano Jukio kormányszóvivő.

Pénteken megérkezett Japánba Amano Jukija, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője, aki először csak annyit közölt: a fukusimai történéseket rendkívül súlyos balesetnek tartják. Ezt követően Amano arra szólította fel Kan Naoto japán kormányfőt, hogy adjon bővebb tájékoztatást a reaktorokkal kapcsolatban. A Reuters értesülése szerint a NAÜ vezetője nem látogat el a fukusimai erőműbe.

A kettes reaktor épületéből pénteken füst szivárgott: ennek okát nem tudják. Az illetékesek egyébként bejelentették: pénteken nem folyamodnak ahhoz a módszerhez, amelyet az előző nap kipróbáltak, azaz hogy helikopterekről zúdítsanak vizet a reaktorokra. Ennek okát nem közölték, de a tévécsatornák képsorai szerint a víz nagy része mellément.

Az erőmű technikusai továbbra is azon dolgoznak, hogy áramot vezessenek a reaktorokhoz, s így beindíthassák a vízellátásban (s így a hűtésben) kulcsszerepet játszó szivattyúkat. Pénteken kettő, szombaton pedig másik két reaktornál akarják helyreállítani az áramszolgáltatást. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a múlt pénteki földrengés, illetve az azóta történt erőművi robbanások nem tették-e tönkre a szivattyúkat.

Eközben a japán rendőrség újabb adatsort hozott nyilvánosságra a földrengés, illetve az azt követő cunami áldozatairól. Eszerint legalább 6405-en haltak meg, míg az eltűntek száma 10 ezer 259.

A Google – blogjában – arra kéri a menhelyeken lévő embereket, hogy készítsenek fényképet a kézzel írt listákról és küldjék el e-mailben a tohoku.anpi.google@picasaweb.com címre. A Google szkenneli a listákat és továbbítja őket a japán személykereső oldalra, ezzel segítve a földrengés és cunami során eltűnt személyek felkutatását. A listákról készült képek megtekinthetők a Google Picasa albumában . A Google ahhoz, hogy segíthessen, maga is segítséget kér: a munkához japánul tudó önkénteseket keresnek.

AJÁNLOTT LINKEK:

Újabb robbanástól tartanak a japán atomerőműben (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik